Kihez forduljak a szemölccsel?

Jelige: Szemölcs. „Az alsó szemhéjam szélén megjelent egy szemölcs. Attól félek, hogy megvakulok. Volt már két darab a kezemen is, azt a bőrgyógyász lefagyasztotta, de most nagyon közel van a szememhez. Nem tudom, hogy mit tegyek.”

Kedves Olvasó, a papilloma vírus nagyon elterjedt az emberek között és az állatvilágban is. Az emberi papilloma vírus általában szemölcsöket képez a kézen vagy a lábon, ritkábban támadja meg a nyálkahártyával fedett szerveket. Daganatokat képezhet a húgyhólyagban és a nemi szerveken is. Általában gyenge immunrendszerű embereket támad meg. Rendkívül ritkán fordul elő a szemhéjon vagy a kötőhártyán. Nagyobb daganatok azonban a kötőhártyáról a szaruhártyára is átterjedhetnek. Ebben az esetben tartós látásromlást is okozhatnak.

A vírus jóindulatú daganatot okoz, de egyes esetekben nagyon nehéz kiirtani, és gyakran ismét kialakul. A kötőhártya daganata különbözik a bőr szemölcseitől, mivel málnaszerű, vérbő, általában kisméretű daganat. A kötőhártya nagyobb szemölcse hasonlíthat kisebb jégárpára is, de mivel nincs begyulladva és nem váladékozik, ezért könnyen megkülönböztethető. Nem szabad nyomkodni, kikaparni, mert így megkönnyítjük a vírus terjedését, és újabb szemölcsök keletkezhetnek.

Kedves olvasó, a szemölcs kezelését a szemhéjon is fagyasztással kezdjük. Ha ez nem hatásos, akkor műtéti eljárást alkalmazunk. A vírus eltávolítása történhet dinitrochlórbenzén vagy alfa-interferon segítségével, esetleg lézeres vaporizációval is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?