Későn hívják a mentőt, mert félnek a koronavírustól

koronavirus

Úgy tűnik, mintha az utóbbi hetekben Szlovákiában semmilyen más betegség nem létezne, mint a Covid-19. Márpedig csoda nem történt, a többi beteg közben nem gyógyult meg, csak vár, hogy mikor kerül rá sor. A szakemberek figyelmeztetnek: az emberek annyira félnek a koronavírustól, hogy még akkor sem hívják a mentőt, ha például agyi érkatasztrófára utaló tüneteik vannak.

Attól tartanak, hogy ha kórházba kerülnek, ott biztosan elkapják a fertőzést. Az sem érdekli őket, hogy közben az életüket kockáztatják. Ha valaki például agyvérzést vagy szélütést kap, nem hívják azonnal a mentőt. A neurológusok figyelmeztetnek, hogy a betegek későn kerülnek kórházba, ráadásul kevesebben, mint a járvány előtt. Pedig közben a sikeres kezelés esélye minden elmulasztott perccel romlik. Az agyi érkatasztrófa esetében az idő meghatározó tényező. Akkor lehet sikerre számítani, ha négy és fél órán belül a beteg megkapja a szükséges kezelést. A vérrög sikeres mechanikus eltávolításának optimális ideje legfeljebb 6 óra, néhány esetben a tünetek megjelenésétől számított 24 óra. Minél korábban kap a beteg orvosi segítséget, annál nagyobb az esélye annak, hogy teljes értékű életet élhet.

Az agyi érkatasztrófa esetében az idő meghatározó tényező. Akkor lehet sikerre számítani, ha négy és fél órán belül a beteg megkapja a szükséges kezelést.

Kétszer több a halott

Az agyi érkatasztrófa súlyos betegség. Ilyenkor általában károsodik az agyszövet, vagy azért, mert elzáródik egy ér, és megszűnik bizonyos rész vérellátása (szélütés), vagy azért, mert elpattan egy ér, és vér önti el az agy egy részét (agyvérzés). Kevesen tudják, hogy kétszer többen halnak meg ebben a betegségben, mint például szívinfarktusban. Évente több mint 11 ezren kapnak szélütést Szlovákiában. Ennek a betegségnek a következtében sokan életük végéig rokkanttá válnak. A betegek egyharmada ágyhoz kötött, állandó gondozásra szorul.
Közülük sokaknak újra kell tanulniuk járni, beszélni.

Javulás után romlott a helyzet

A múltban az volt a baj, hogy a betegek nem ismerték fel a szélütés tüneteit, és csak későn kértek segítséget. A helyzet látványosan javult azután, hogy Csehország mintájára nálunk is elindítottuk a Čas je mozog nevű kampányt. Szlovákia a gyógyult betegek számát illetően az elmúlt három évben nagyot lépett előre. Sajnos, úgy tűnik, olyan erős a koronavírustól való félelem, hogy bár életveszélyes betegségről van szó, a páciensek gondolkodnak, hívják-e a mentőt. Így aztán későn kerülnek a neurológiai osztályra, s az orvosok már nem tudnak nekik eredményes kezelést nyújtani

– mondta Dr. Zuzana Gdovinová, a Szlovák Neurológiai Társaság elnöke. Pedig a tünetek alapján könnyen fel lehet a betegséget ismerni. Ha hirtelen nagyfokú gyengeség, a test egyik felének végtagzsibbadása, végtagbénulás, a száj elferdülése, beszédzavar jelentkezik, egy másodpercet sem szabad késlekedni, azonnal hívni kell az orvosi segítséget. Ebben az esetben az idő életmentő tényező. Minden elmulasztott perccel csökken a kezelés sikerének az esélye.

Minden percért kár

A doktornő szavait Dr. Vladimír Nosáľ neurológus is alátámasztotta: „Tudatosítani kell, hogy a halál kockázata, amit most főleg a koronavírussal hoznak összefüggésbe, sokkal nagyobb azoknál, akiket szélütés ér, és túl 
későn kerülnek orvoshoz. Annak is nagyobb a veszélye, hogy a szélütéses beteg orvosi segítség nélkül maradandó károsodást szenved. Az orvosnak korlátozott az ideje arra, hogy gyorsan közbe tudjon lépni és a leghatásosabb módszert tudja alkalmazni. Épp ezért felszívjuk a betegek és családtagjaik figyelmét, hogy ha valakinél fennáll a szélütés gyanúja, ne várjanak, azonnal hívják a mentőt.” A múltban lezajlott ebolaválság a példa arra, mi történhet, ha az egészségügyi dolgozók figyelmüket csak a válsághelyzet megoldására fordítják, s nem figyelnek kellően az alapvető betegellátásra. Akkor többen haltak meg azért, mert nem kapták meg a megfelelő ellátást, mint az ebola vírus okozta betegségben.

A neurológiai osztályoknak a jelenlegi válsághelyzetben is elég kapacitásuk van az agyi érkatasztrófát szenvedett betegek kezelésére. Senkinek nem kell félnie, mert az egészségügyi személyzet minden olyan szigorú higiéniai intézkedés betart, amit a koronavírus-járvány kapcsán az illetékes szervek életbe léptettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?