Kenyeret akar vágni, krumplit hámozni...

Még a legelfogadóbb anyának is sokszor – már csak a gyermek védelme érdekében is – korlátoznia kell gyermekét tevékenységében. Nem engedheti meg, hogy lelépjen a járdáról; nem adhatja neki oda az ollót játszani, meg kell akadályoznia, hogy a cigarettacsikket megkóstolja, vagy hogy a kályhaajtót kinyissa. S a szülőnek nemcsak a gyerek védelmében kell tiltania! Hiszen előbb vagy utóbb, de azt is meg kell tanulnia a gyereknek, hogy nem nyúlhat kézzel a főzelékbe, nem firkálhat a falra, de még a mesekönyvébe se, nem játszhat féltett tárgyainkkal, nem rámolhatja ki a szekrényt és így tovább. A gyerek szeretne megfelelni a szülő elvárásának, hiszen tapasztalta, hogy ha annak megfelelően viselkedik, anyja szeretetének megannyi jelével jutalmazza: míg ha szembeszegül, a szülő elégedetlenségének megnyilvánulásaiban szeretetének, figyelmének elvesztését éli át. Mégse sikerül neki minden esetben a tiltott cselekvés vonzásának ellenállni! Nemcsak azért, mert számára még hallatlanul izgalmas, érdekes a világ, tele van felfedezni, megismerni való dolgokkal, hanem mert az önállóság vágya is sarkallja. S bár mindkét „törekvés” arra ösztönzi, hogy utánozza a felnőttek, elsősorban a szeretet felnőttek – tehát szülei – viselkedését, az eredmény, vagyis maga az utánzott cselekvés gyakran éppen egy, a számtalan tiltott közül!

Ez az utánzás hallatlanul fontos a gyerek szociális és erkölcsi fejlődésében. Hiszen az első, kezdetleges műveletutánzásoktól elindulva, egyre lényegesebb tulajdonságokat is átvesz a felnőttől: kezd úgy vélekedni, úgy ítélni, mint a szülei, kezdi azonosítani magát a szülők követelményeivel. ĺgy válik morális lénnyé, aki nem külső kényszer hatására, hanem belső parancsnak engedelmeskedve tartja be a társadalmi együttélés szabályait.

Az „út” elején azonban, a két-három éves gyermek első utánzásainak idején, tovább nehezítik anyjával, apjával való kapcsolatát, szaporítják a köztük kialakult konfliktusok számát határozott én érvényesítési törekvések. „Én is!”, „Egyedül!” – hajtogatja gyakran olyankor is, amikor semmi esélye nincs arra, hogy egyedül, segítség nélkül boldoguljon, vagy éppen olyasmit akar egyedül megtenni, amit nem engedhetnek meg neki a szülei. Ő akar porszívózni, ő szeretné a konnektorba bedugni a zsinórt, a közértben telerakja a kosarunkat, ő akar bevásárolni, ő akarja összetörni a gyógyszerét, kenyeret akar vágni, és krumplit hámozni, a tüzet megpiszkálni, a szöget beverni és így tovább. Vágyai szinte korlátlanok – valódi lehetőségeit felmérni még nem képes. S mennyire meggátolja lehetőségei, korlátai tudomásulvételét az, hogy rabja az érzelmeinek, indulatainak. Sokszor vigasztalhatatlan, ha nem sikerül neki valami, vagy nem engednek meg neki valamit.

A tiltások, a korlátozás haragot, dühöt ébresztenek benne anyja iránt, s mert nemcsak azt tanulta meg, hogy ő függ a szüleitől, hanem azt is, hogy neki is van hatalma; nemcsak engedelmeskedhet, hanem ellenszegülhet is – a tiltásokra gyakran így válaszol. Sőt, megtanulja, a tapasztalat megmutatja neki, hogy mire a legérzékenyebb az anyja, mivel okoz leginkább bosszúságot neki, s azzal „fizet” a sérelmekért. A két és fél éves Zsófi például egy időben, ha valami miatt megharagudott anyjára, kiszaladt a konyhába, elővett egy tojást, és földhöz csapta. A dolognak az volt az előzménye, hogy egyszer véletlenül lelökött egy tojást az asztalról. Mivel több tojás nem volt otthon, és a főzéshez szükség lett volna rá, anyja nagyobb jelentőséget tulajdonított neki, mint amilyet az ügy megérdemelt. Zsófi ezt megjegyezte, s úgy gondolta, ezzel tud leginkább viszont bosszúságot szerezni anyjának. Van olyan gyerek, aki haragjában összefirkálja a falat, lerántja a terítőt, elrontja testvére játékát. De hiába „áll bosszút” anyján vagy apján, ettől nem könnyebbedik meg, sőt saját érzelmei megijeszthetik, nyugtalanná teszik, attól fél, hogy indulataira anyja szeretetének megvonásával fog válaszolni.

Részletek Kálló Éva, Kenéz Márta, dr. Lőrinczy Erzsébet A kisgyermekkor című munkájából