„Jövő évtől a lakosság már több mint 40 százaléka a magán egészségbiztosítók ügyfele lesz”

A betegek elégedettsége nem az egészségbiztosítók számától függ. Sem az egy-, sem a több-biztosítós rendszer nem hozhat gyökeres változásokat, ha nincsenek a világos szabályok, és ha nincs elegendő pénz az ágazatban. Sajnos, ma ez a helyzet. A csehországi helyzettel összehasonlítva azt látjuk, hogy még a 7 egészségbiztosító léte ellenére sem vetik fel az egybiztosítós modell kérdését. Nálunk örök kérdés az államnak fizetett illeték nagysága. Ez Csehországban csaknem 57 eurót tesz ki, s a jövőben meg akarják emelni. Mi viszont ellenkező irányba haladunk. 2016 óta 38 euróról 32-re csökkent az állami egészségbiztosítónak fizetett illeték, miközben a 65 év feletti ügyfelekre fordított kiadások havonta 80 eurónál többet tesznek ki. A páciensek egyre jobban igénylik az elérhetőbb és színvonalasabb betegellátást, kezelést és költségtérítést. Mindenképpen több kedvezményt, jobb szolgáltatást és a törvény keretein túl nagyobb költségtérítést várnak az egészségbiztosítóktól.

Mit tapasztal, minek alapján választanak egészségbiztosítót az emberek?

Mindenekelőtt a szolgáltatások alapján. Ebben a tekintetben betegellátó rendszerünknek vannak még tartalékai. Egy kis igyekezettel versenyszellemet teremthetne az egészségbiztosítók között, például azzal, hogy meghatározná, mit jelent pontosan a standard és a standard feletti betegellátás. Mindenekelőtt a betegek vennék ennek hasznát. Az átjelentkezések száma vall arról, hogy az emberek elégedettek-e vagy nem a jelenlegi modellel. Az állami egészségbiztosítót évek óta folyamatosan hagyják el az ügyfelek. Az előzetes adatok azt mutatják, hogy jövő évtől a lakosság már több mint 40 százaléka a magán egészségbiztosítók ügyfele lesz.

El tudja képzelni, hogy csak egy egészségbiztosító lenne Szlovákiában?

Őszintén szólva nem. Attól tartok, hogy ez a modell nem tudna megfelelni a betegek elvárásainak. Nagyon nehéz megjósolni, hogy egyetlen biztosító végre tudná-e hajtani a kormányprogramban foglaltakat, szavatolni tudná-e az egész betegellátó rendszer működését, meg tudná-e fizetni a vele nem szerződésben álló – akár külföldi – szolgáltatónak például egy daganatos beteg műtétjét, javítani tudná-e a betegek tájékozottságát. Az egészségbiztosítóknak ki kellene venniük a részüket az egészségpolitikai feladatok teljesítéséből is. Az állam legegyszerűbben úgy tudná ezt elérni, ha egészséges versenyszellemet teremtene az egészségbiztosítók között, azok pedig különféle előnyöket kínálnának ügyfeleiknek.

Változott-e a betegellátás minősége azóta, hogy magán egészségbiztosítók is működnek nálunk?

Évek óta folyamatosan romlik az egészségügyi ellátás színvonala, s ezt sokan épp a magán egészségbiztosítók létével magyarázzák. Szövetségünkben hallok olyan véleményt, hogy amíg egy állami egészségbiztosító volt, mindenre volt pénz. Az én véleményem viszont a következő: nem az a probléma, hogy egy vagy tíz egészségbiztosító van. Sokkal inkább az, hogy hosszú ideje megoldatlanok az egészségügy problémái. A bajok egyre csak halmozódnak, ami az egész betegellátó rendszer színvonalának romlásához vezet. Az egészségügyi dolgozók hiányának, előrehaladott korának, a betegellátó rendszer rendszeres anyagi támogatása szükségességének, a gyógyszerpolitika vitás kérdéseinek, a népesség elöregedésének az lett a következménye, hogy az emberek egyre jobban igénylik a minőségi egészségügyi gondoskodást. A helyzet nem lesz jobb, ha nem cselekszünk. Mondhatnám, hogy a 12. órán is túl vagyunk. A gyökeres változások végrehajtására már tegnap is késő lett volna. Elszomorító, hogy e helyzet következményeinek nemcsak a betegek a kárvallottjai, hanem az egészségügyi dolgozók is.