Jó, ha tudjuk

Leginkább a munkahelyi diszkrimináció zavarja az amerikai dolgozókat, ám a legbosszantóbb viselkedések tízes listájára többek között az agresszív vezetési stílus, a nem dohányzók jelenlétében való füstölés, és a szemetelés is felkerült – derül ki egy felmérésből.

Leginkább a munkahelyi diszkrimináció zavarja az amerikai dolgozókat, ám a legbosszantóbb viselkedések tízes listájára többek között az agresszív vezetési stílus, a nem dohányzók jelenlétében való füstölés, és a szemetelés is felkerült – derül ki egy felmérésből.

A felmérésben a Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem és két helyi cég 615 dolgozóját arra kérték, hogy rangsorolják a 30 megadott idegesítő magatartást. A listán többek között szerepelt az sms-küldés beszélgetés közben, a kollégák ételének ellopása a hűtőből és a többiekkel szembeni megalázó viselkedés is.

A felmérés vezetője, Dr. P. M. Forni meglepve tapasztalta, hogy a munkahelyi diszkrimináció került a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. A Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy az amerikai dolgozókat az bosszantja fel leginkább, ha nem kerülhetnek be egy projektbe a koruk, vagy a nemük miatt, vagy éppen csak azért, mert nemzetiségükből kifolyólag nem beszélnek olyan jól angolul, mint a többiek – Amerikában tehát rendkívül fejlett a dolgozók igazságérzete. Dr. Forni szerint a munkahelyen töltött hosszú órák hangulatát valójában az határozza meg, hogy mennyire tudunk jó kapcsolatot kialakítani munkatársainkkal. (Forrás: Medipress)

A tízes lista

1. Munkahelyi diszkrimináció.

2. Kiszámíthatatlan vagy agresszív, másokat is veszélyeztető vezetési stílus.

3. Más munkájáért elfogadott dicséret.

4. Lekezelő magatartás a szolgáltatókkal szemben.

5. A faji, nemi, vallási különbségeket, a kort, a mozgáskorlátozottságot, vagy a szexuális beállítottságot kigúnyoló viccelődés vagy megjegyzések.

6. Agresszíven, erőszakosan viselkedő gyerekek.

7. Szemetelés (beleértve a köpködést és a háziállatok ürülékének ottfelejtését is).

8. A hátrányos helyzetből fakadó előnyökkel való visszaélés.

9. Dohányzás nem dohányzó helyeken, vagy nem dohányzók jelenlétében megkérdezésük nélkül.

10. Telefonálás vagy sms-ezés beszélgetés vagy tárgyalás közben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?