Így hat a testszag a viselkedésre

te

Német kutatók kimutatták, hogy viselkedésünket tudat alatt befolyásolja az idegen testszagok észlelése. A résztvevők a félelem okozta izzadságot érezve visszafogottabbaknak és félénkebbeknek mutatkoztak.

A mesterséges szagokkal ellentétben a szervezet által kibocsátott illatanyagok rögzített viselkedési programokat indítanak be. Miután megszagolták a félelem keltette izzadságmintákat, a kísérlet résztvevőinek viselkedése három területen változott meg.
A funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat pedig az agyban is kimutatott változásokat. Nem csupán a szagokért felelős területek aktiválódtak, hanem az érzelmi változásokért és az emlékezetért felelős régiók is.

Az ember testszaga sok mindentől függ – egyebek mellett attól, mikor zuhanyozott utoljára, mennyire izzadós, vagy hogy például evett-e fokhagymát. Ezenkívül a kor, a nem és a genetika is szerepet játszik benne. Minél közelebbi rokona egymásnak két ember, annál inkább hasonlít a testszaguk. Az is érdekes megfigyelés, hogy valószínűleg az ember érzelmi állapota is hatással van testszagára. Az állatok is kommunikálnak testszaguk segítségével – ezt legjobban a párkeresés szemlélteti. De vészhelyzetben is megbízhatnak a szagjelzésekben. A zebracsordának például csak a szélső tagjai látják az őket fenyegető oroszlánt, a szagkommunikáció által azonban az egész csorda értesül a veszélyről. Azt egyelőre nem tudni, mennyire hatnak az ember esetében ezek a mechanizmusok, de mindenesetre úgy tűnik, hogy sokkal erősebben befolyásolja életünket a szaglás, mint eddig sejtettük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?