Hogyan növeljük agyunk teljesítőképességét?

Einstein álmában egy fénycsóván látta magát lovagolni, közvetlenül azelőtt, hogy a relativitás elmélete megszületett volna az agyában. A zseniális fizikusban egyesül az élénk képzelőerő (jobb agyfélteke) a racionális logikával (bal agyfélteke).

Az iskoláskorunkból származó traumatikus sikertelenségélmények mindannyiunk gondolkodását korlátok közé szoríthatják. Vera F. Birkenbihl ismert pszichológus és menedzsmenttréner felfedezte, hogy szürkeállományunk optimális kihasználásával hogyan tudjuk kimeríteni szellemi potenciálunkat, és hogyan lehetünk képesek még több sikert elérni az életben.

Képzeljenek csak el egy autóvezetőt, aki vezetés közben éveken át kizárólag az első sebességet használja. Majd idővel rádöbben, hogy járművét minden bizonnyal kivételesen rosszul építették meg, és teljes kiábrándultság lesz úrrá rajta. Csodálattal nézi a többi autóvezetőt, aki kocsijával elsuhan mellette, és vezetéstechnikai „zseninek” tartja őket. Abszurd példa? Semmi esetre sem. Legtöbbünk úgy bánik a legfontosabb „eszközével”, az aggyal, mint ez az ember az autójával. Agykérgünk olyan szántóföldhöz hasonlít, amelynek legjobb esetben 20 százaléka van megművelve. Hogyan tehetnénk ezt a parlagon heverő 80 százalékot is termővé? Mindannyiunkban megbújik egy kis „zseni”, egy „csodagyerek”, egy „szellemóriás”. Miért elégszünk meg hát egy életen át azzal, hogy csupán „normálisak” legyünk?

Ennek egyik lényeges oka feltehetően az, hogy nevelési rendszerünk „áldásainak” köszönhetően kiveszett belőlünk az öröm, amelyet a szellem gyarapodása ébreszt. Hiszen ne feledjük, a tanulás, mint minden túléléshez fontos emberi funkció, eredetileg szoros kapcsolatban állt az örömmel. Figyeljenek csak meg egyszer egy kisgyereket: micsoda kíváncsisággal, lelkesedéssel, fáradhatatlan energiával kutatja világát, és mindennap tanul valami újat – miközben sem fáradságot, sem kényszert nem érez. Velünk született lehetőség, hogy növekedjünk.

Aki belső gazdagságának teljes bőségét ki szeretné meríteni, annak először bátran át kell lépnie egy döntő gondolati küszöbön: meg kell tanulnia kételkedni önmagával szemben táplált kételyeiben. A tanulási folyamathoz bizonyos energiamennyiség áll a rendelkezésünkre. Ha a folyamat nem felel meg az agynak (például ha szárazon szavakat biflázunk), növekszik benne az ellenállás, és kellemetlen érzések keletkeznek az emberben. Az úgynevezett „hüllőagy”, a fejünk hátsó részében található ősrégi agyrész ilyenkor stresszhormonokat termel, amelyek gondolati blokádokat okoznak bennünk. Ezeknek az ellenállásoknak a leküzdése sok erőt kíván, amelyet eredetileg meglévő tanulási energiánk gyűjtőmedencéjéből kell merítenünk.

Agyunk működése során az egyik lényeges probléma az, hogy nem kielégítően használjuk jobb agyféltekénket, ahol az intuíció és az érzelem, valamint a képi és a teljességre törekvő gondolkodás központja van. Agyunk egy kevéssé hatékony vállalathoz hasonlít, ahol az egyik dolgozó, nevezzük Bal úrnak, folyamatosan túlterhelt, miközben egy másik, nevezzük Jobb úrhölgynek, az ujjaival malmozik unalmában, és emiatt frusztrált és motiválatlan. Értelem és logika uralta „férfivilágunkban” ugyanis a képzelet, a kreativitás és a teljességre törekvő gondolkodás gyakran alulfejlett. Mindebből könnyedén levonhatjuk a következtetést, hogy Bal úr terheit csökkentenünk kell, és bízzunk több munkát Jobb úrhölgyre. Konkrétan ez annyit jelent, hogy mindenről, amit gondolunk, hallunk, olvasunk és meg akarunk tanulni, képeket kellene alkotnunk magunkban.

ĺme néhány ötlet, hogyan lehet a képi gondolkodást elsajátítani:

Saját életből vett példák

Ha elvont fogalmakat vagy tényállásokat kell megjegyeznie, merítsen példákat a saját életéből. Vegyünk egy elvontnak tartott fogalmat, a „lelkiismeretet“. Ezt könnyedén elbeszéléssé alakíthatja: „amikor gyerek voltam, betörtem egy ablakot, és utána rossz volt a lelkiismeretem”.

Szemléletes hasonlatok

Ha bonyolult, például az orvostudomány valamely témaköréből vett folyamatokat kell megjegyezni, használjon emlékeztetőül a hétköznapi életből szemléletes hasonlatokat. A fehérvérsejteket elképzelheti antiterrorista kommandóként, amely megvédi testét a terroristák (káros anyagok) támadásából. Az ilyen képzetek valóságos csodára képesek.

Faggassuk ki a tudattalan emlékezetet

Ha sehogy sem tud emlékezni egy szóra, egy névre vagy egy eseményre, ne kutasson görcsösen és elkeseredetten az emlékezetében. Tegyen fel egy kérdést a tudattalanjának, és teljesen lazán várjon egy kicsit. A kívánt információ lassan, de biztosan tudattalanjának felszínére emelkedik.

A célok elérése

A filozófus Jean-Paul Sartre azt mondta egyszer: „Az ember mindig egyetlen célra tör“. Aki tovább szeretne lépni az életben, minden erejét egy nagy cél érdekében kell összpontosítania. Ezt leghatékonyabban úgy teheti, ha képet alkot céljáról, és e képet mélyen emlékezetébe vési.

Képzelje el önmagát minél elevenebben, amint eléri áhított célját. Nem fog többet vakon tovaszaladni a nagy lehetőségek mellett, meg fogja érezni, kik azok az emberek, melyek azok a helyzetek és információk, amelyek segítségére lehetnek célja elérésében.

Aki korunk mélyen szántó változásaival lépést akar tartani, annak mindenekelőtt szellemét kell fejlesztenie, amihez a gondolkodás és a tanulás új, súrlódásmentesebb és örömtelibb kultúrájára van szükség. Ha így, az agynak megfelelő módon végezzük munkánkat, egyre éhesebbek leszünk az új, alkotó gondolatok iránt.

Ha azt hisszük, ha valaki sikeres akar lenni az életben, nagyon erős akaratra van szüksége. Tévedés. Amire szüksége van, az a nagy képzelőerő. Az akarat és a képzet között keletkező konfliktus során mindig a képzelőerő győz.

Ha genetikai képességeinknek azt a részét, amelytől a „nevelés“ megfosztott minket, sikerülne ismét fejlesztenünk magunkban, nagyagykérgünknek talán 20 százalékát is kihasználhatnánk. Csak ezután indulhatna meg az a fejlődés, amire képesek vagyunk, hogy szellemi és kreatív nagyságokká váljunk. -roland-

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?