Hiperaktív a gyerekem?

Manapság egyre több szülő szembesül azzal a gonddal, hogy gyereke szófogadatlan, nem hallgat senkire, nem figyel oda arra, amit mondanak neki. Ezek a panaszok nem a serdülőkorban jelentkeznek először, hanem már az óvodáskorban megfigyelhetőek.

Az óvó néni arra panaszkodik a szülőknek, hogy gyermekük olyan, mint a sajtkukac, izeg-mozog, képtelen valamire is odafigyelni, szaladgál össze-vissza, rendkívül akaratos. Sok szülő azt gondolja, hogy csak egy kicsit eleven a gyerek. Idővel azonban felmerül a gyanú, valami nincs rendben a gyerekkel.

A gyerekkor egyik leggyakoribb lelki betegsége a hiperaktív szindróma, az iskoláskorú gyerekek kb. 6-7%-anál fordul elő. A betegség leggyakoribb tünetei a következők:

u figyelemzavar: a gyerek nem képes az iskolában a tanítási órán figyelni, a figyelmét nem tudja tartósan fenntartani a tanulás során, képtelen követni a tanár utasításait, ezáltal nem tudja feladatait befejezni. Ugyanígy képtelen megszervezni feladatait, elhagyja dolgait, elfeledkezik arról, mit szeretett volna elvégezni. A külső szemlélő számára az ilyen gyerek viselkedése csapongónak, szétszórtnak, kapkodónak tűnik.

hiperaktivitás: az ilyen gyerek gyakran izeg-mozog kezével, lábával az osztályban, nem képes a tanítási órán ülve maradni, szaladgál.

u impulzivitás: a gyerek bőbeszédű, bekiabál az órán, nem várja meg a tanár által feltett kérdés befejezését.

genetikai okok: hosszú kutatások eredményeképpen sikerült megállapítani, hogy az ilyen gyerekeknél megváltoztak azok a genetikai információk, melyek azokat az anyagokat kódolják, melyeknek fontos szerepük van abban, hogy az idegsejtek „kommunikálni” tudjanak egymással.

nem genetikai, szerzett okok: Az idegsejtek nyúlványait érhetik különböző káros hatások. A terhesség alatt kialakuló fertőzés, legyen az vírus- vagy baktériumfertőzés például lehet oka ennek a betegségnek. Ugyanígy hathatnak különféle gyógyszerek, melyeket az anya a terhesség alatt szedett. Nem veszélytelen azonban maga a szülés sem. A leggyakoribb okok:

hypoxia: (amikor a gyerek agya nem kap elegendő oxigént) akkor keletkezik, amikor a szülés elhúzódó, a baba nem akar a világra jönni. Súlyos panaszokat okozhat, amikor a köldökzsinór rátekeredik a magzat nyakára, valamint az az eset, amikor csomó keletkezik a köldökzsinóron Mindezek okozhatják a magzat halálát is. Ha csak kevés oxigén jut el a baba agyához, nem fejlődnek ki rendesen az agysejtek – így az agyműködés zavara viselkedési panaszokban nyilvánul meg,

baleset: ha szülés közben megsérül a gyerek koponyája, és ezáltal károsodik az agyszövet.

Ha a szülés minden gond nélkül zajlott le, még nem jelenti azt, hogy a gyerekre nem leselkednek további veszélyek. A leggyakoribb veszélyforrások a következők:

koraszülés esetén: a tüdő nincs megfelelően kifejlődve, hiányzik egy olyan anyag (szurfaktant), amely lehetővé teszi, hogy a belélegzett levegő-oxigén bejusson a baba vérkeringésébe. Ha ez az anyag nem található meg megfelelő mennyiségben a baba tüdejében, nem kap a szervezet elegendő oxigént.

születés utáni elhúzódó sárgaság: az ilyenkor a szervezetben nagy mennyiségben jelen levő bilirubin halmozódik fel az agysejtekben, károsítván azok működését.

anyagcserezavarok: az idegsejtek működésének zavarát okozhatja, ha a szülés után a gyermek vércukorszintje nagyon alacsony, mivel így az agysejtek nem jutnak elegendő „táplálékhoz”.

szülést követő fertőzések: a legsúlyosabb panaszokat azok a fertőzések okozzák, melyeket a szülés során az anyától szerez a gyermek - pl. herpeszvírus okozta fertőzés, toxoplazmózis, szifilisz stb.

enzimhibák: az agysejtekből hiányzik egy olyan anyag (enzim), amely lebontja a sejt működésekor keletkező káros, illetve felesleges anyagokat, ezáltal lehetővé teszi, hogy zavartalanul működhessen a sejt anyagcseréje. Ha ez nem történik meg, ezek a le nem bontott anyagok halmozódnak a sejtekben és bizonyos idő után megzavarják a sejtek normális működését.

Láthatjuk, hogy milyen sok dolog vezethet ahhoz, hogy gyermekünk viselkedése kórosan megváltozik. Ez a változás lehet csak a gyerekkorra korlátozódó, amikor is a gyermek felnőttkorra teljesen „kinövi”ezeket a panaszokat. Sajnos egy részüknél nem ez történik. Ilyen esetben ezek a panaszok egyre súlyosbodnak, a gyerek, illetve a fiatal felnőtt viselkedészavara olyannyira súlyossá válik, hogy gyakran börtönbüntetéshez vezet. A viselkedészavarokhoz társulhatnak más lelki problémák (depresszió, szorongás, szkizofrénia) ebben az esetben hosszantartó – akár egész életen át – pszichiátriai kezelésre lesz szükség.

Mit tegyünk, ha gyermekünk viselkedésével bajok vannak?

A hiperaktív gyermek szülei nehéz helyzetben vannak. Egyre több embertől hallják, hogy gyermekük viselkedésével nagy gondok vannak. Az óvodában az óvó néni, míg az iskolában a tanító néni panaszkodik a szülőknek, hogy gyermekük nehezen kezelhető, ő az osztály „fekete báránya”. Az első teendő, hogy a szülő a gyermekével forduljon a gyerekorvoshoz, aki további szakorvoshoz irányítja a gyereket. Ki kell zárni minden szervi betegséget (az agytumortól kezdve a legkülönfélébb genetikai megbetegedésekig, anyagcserezavarokat, epilepsziát stb.). Ezután következik a pszichológiai kivizsgálás, különféle tesztek segítségével a pszichológus megállapítja a betegség súlyosságát, többek között azt, hogy mennyire károsodott a beteg intelligenciája. Nem egyszerű a kezelés sem. Az iskolában szükség lehet akár egyéni tanterv kidolgozására is, mely jobban figyelembe veszi azt, hogy az ilyen gyerekek figyelme gyorsan lankadó, ezért szükségesek a gyakori szünetek az oktatásban. Szintén fontos lehet a gyereknek olyan környezet kialakítása is, ahol a lehető legkevesebb külső hatás éri, mely elvonja a figyelmét a tanulástól. Nem szabad megfeledkezni a szülők felvilágosításáról sem. Sajnos a legtöbb szülőt lelkileg megviseli az a panaszáradat, melyet gyermekéről hall. A szülők többsége önmagát hibáztatja, hogy képtelenek jól nevelni a gyermeküket. Hangsúlyozni kell, hogy a sikeres kezelés egyik feltétele a kellemes családi légkör, a jó gyerek-szülő kapcsolat. Olyan helyzeteket kell teremteni, ahol a gyereknek sikerélménye lehet, ilyenkor fontos, hogy megdicsérjük őt. Ha tanulási nehézségei vannak, foglalkozzunk vele többet, esetleg kérjünk meg tanárokat, hogy az iskolaidő után foglalkozzanak a gyerekkel, főleg azokból a tantárgyakból, amelyek a legtöbb gondot okozzák. A legtöbb esetben szükséges a gyógyszeres kezelés is, mely a pszichiáter hatáskörébe tartozik. Csak ilyen komplex kezeléssel sikerülhet elérni, hogy a gyermek ne legyen hátrányban a többi gyerekkel szemben, sikerüljön teljesítenie az iskolai feladatait. Az időben elkezdett kezelés javítja a gyógyulás esélyeit, csökkenti annak a valószínűségét, hogy visszafordíthatatlan negatív változások alakuljanak ki a gyereknél. Ne tekintsünk el tehát ezen csekélynek tűnő probléma felett, és ha több oldalról is megalapozottnak látszik gyanúnk gyermekünk hiperaktivitása felől, forduljunk azonnal szakemberhez.

A szerző neurológus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?