Tíz évvel ezelőtt Kairóban Szlovákia is aláírta az ENSZ népesedési konferenciájának zárónyilatkozatát, amely többek között rögzíti a reprodukciós jog és egészség biztosításának kötelességét.
Hiányos a fiatalok felvilágosítása
Dr. Michal Kliment nőgyógyász hangsúlyozta: „Az, hogy az eltelt egy évtized alatt jelentősen csökkent az abortuszok száma, nem az állam, hanem kizárólag a harmadik szektor, a szakorvosok, a józanul gondolkodó pedagógusok, a sajtó, a gyógyszergyártó társaságok, amelyek vállalták a felvilágosító tervezetek finanszírozását, a szakmabeliek és a laikusok edukációjának költségeit valamint néhány egészségbiztosító érdeme. A rendszerváltás előtti évben, 1988-ban több mint 58 ezer nő szakíttatta meg terhességét, tavaly 70 százalékkal kevesebb, csak 14 159. Míg 1988-ban ezer nőből 43, 2003-ban már csupán 11,5 döntött az abortusz mellett. A Szlovákiai Családtervezési Társaság egyik célja, hogy a nők szabadon dönthessenek arról, mikor és hány gyereket akarnak világra hozni, de az is, hogy egyre kevesebb nő folyamodjon a művi terhességmegszakításhoz. Szlovákiában – szerencsére – a fogamzásgátló módszerek, az antibébi tabletták választéka megfelelő, tehát a nem kívánt terhesség megelőzhető.
Belgium a követendő példa, ahol ezer nőre 6 művi terhesség-megszakítás esik. Ám ehhez olyan társadalmi-politikai légkörre lenne szükség, amely nem kérdőjelezné meg a nő szabad döntési jogát, hanem támogatná a védekezőket. Például úgy, hogy a nehéz anyagi helyzetben élő lányoknak, asszonyoknak ingyen biztosítaná a fogamzásgátlókat. Mert bár a szlovákiai nők 18,5 százaléka védekezik a nem kívánt terhesség ellen, ez az arány elmarad az európai országok 30-40 százalékos gyakorlatától. Sajnos, a kormány kereszténydemokrata része ideológiai síkra tereli a női szabadságjogok, a reprodukciós egészség kérdését. A 21. században azzal érvelni, hogy a szexuális nevelés felelőtlen magatartásra ösztönözné a fiatalokat, enyhén szólva nevetséges és konzervatív. Az általuk hirdetett házasságkötés előtti szexuális absztinencia megvalósíthatatlan álom. Tévedés ne essék, a vallás szerepe nem kell, hogy káros legyen, de konszenzust kell találni a két világnézet között. A szexturizmusáról híres Thaiföld az AIDS megfékezésére programot hirdetett: szexuális mértéktartásra, hűségre épülő partnerkapcsolatra, óvszerhasználatra szólította fel a lakosságot. A felvilágosításba bevonták a buddhista szerzeteseket is. Az eredmény: a fertőzöttek száma 85 százalékkal csökkent.
A hazai szakértők szerint a szexuális felvilágosítást tantárgyként kellene oktatni, ugyanis az nem megoldás, hogy a pedagógusok a partnerkapcsolat megkerülésével csupán a biológiai szempontokat magyarázzák el a diákoknak. A téma tabuizálása komoly gondokat okoz Szlovákiában, igaz, más európai országokban is: változatlan a tini terhességek és abortuszok aránya. 19 éves korig a gyermeklányok 11 százaléka esik teherbe és szakíttatja meg terhességét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.