„Három életem van, mint a macskának”

„Megláttam magam egy karácsonyi fotón, s úgy néztem ki, mintha harmincöt évesen saját magam édesanyja lennék”. Az ezreknek utat mutató hölgy szavai mindanynyiunknak ismerősen csengenek. Ha nem lenne fotó, ha nem kellene tükörbe néznünk, talán észre sem vennénk, hogy valami nagyon nincs rendben...

Számára ez volt az a pillanat, amikor megfogadta: ebből aztán elég! Először életében nem zabálta degeszre magát az ünnepek alatt, s a rákövetkező tizenhat hónap során 94 kilóról 56-ra tornázta le magát. Ezt érthetően a környezete is észrevette. „Szenc kisváros, s a barátnőim azon nyomban faggatni kezdtek, magyarázzam el, hogyan sikerült. Amikor már ott tartottunk, hogy háromszázötvenen követték a példámat, akkor figyelt föl a sajtó, hogy itt valami történik. Ennek hét esztendeje...”

„Az új életem” – így beszél erről az új időszakról. Milyen volt a régi? „Olyan vagyok, mint a macska, nekem három életem van: az első, húszéves koromig, amíg különösebb fáradság nélkül karcsú voltam, aztán a szülés után felszedtem nagyjából tíz kilót, s ide vezethetők vissza a gondjaim, elkezdtem diétázni. Hála mindenféle őrült diétának magamra szedtem még harminc kilót. ĺgy éltem aztán az életemet, és eszembe sem jutott, hogyúgy is kinézhetnék, mint fiatalkoromban. Hét éve élvezem újra az életet, magamat, azt, hogy megváltoztattam az életstílusomat, hogy tele vagyok életerővel, megfiatalodtam, s ez olyan csodálatos...”

A legtöbb ember általában csak akkor tér észhez, ha egészségi állapota kényszeríti rá. Edit asszony nem ez az eset. „Nem volt problémám, nem lihegtem, de lévén, hogy azelőtt nem sportoltam, nem tudhattam, hogy súlyfölöslegemnek van-e, lesz-e valamilyen következménye. A már említett eset indított el, ott kezdtem el kutatni valami olyan után, aminek semmi köze sincs a fogyókúrához. Amerikai neurológusok kutatásaiból megtudtam, hogy mit kell tennem, s aztán már ment minden, mint a karikacsapás.”

Az előbb már számok is elhangzottak, de az csak a kezdetre vonatkozott. Nem tudná pontosan megmondani, hányan fordultak hozzá segítségért. „Kezdetben számon tartottam, hányan jelentkeztek Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról. Azt tudom, hogy tízezer kétszáznegyvenkilenc után abbahagytam. Ezek a nők beszámoltak arról, mennyit fogytak. Ez nem öt-tíz kiló volt, hanem húsz, harminc, negyven.”

Mi az elmúlt hét esztendő legértékesebb tapasztalata? „Meggyőzni a nőket arról, hogy menni fog, de nem egy év kérdése, hiszen mindenki éveken át küzd a súlyfelesleggel. Olyan ez, mint amikor újra járni tanítják az embert. Ezeknek a hölgyeknek el kell feledniük mindent, amivel addig próbálkoztak, változtatniuk kell a szemléletükön, át kell értékelniük eddigi ismereteiket, s mint egy kisgyereknek újra meg kell tanulniuk észszerűen gondolkodni. A legfontosabb, hogy mindenki megértse: az én módszerem lényege a jó közérzet, nem az evés és a torna. S ha ez sikerül, akkor győztünk. Az, aki azt követeli, mondjam meg pontosan, mikor, mit kell tennie, mennyit kell sportolnia, az lelki csapdába esik. Egyébként az én módszerem a lélektanon alapszik, a fiatalok ezért sem nagyon értik.” (Urbán Klára)