Halász Judit hetente jár gyógytornára

De hogyan lehet felkészülni egy ilyen feladatra, milyen fogódzók kellenek hozzá? -kérdeztem tőle, miután elmondta: Pass Andrea nagyon jól nyúlt ehhez a karakterhez, amikor a darabot írta.

Hol megmosolyogtató, hol szívszorongató ez a betegség, s ez a darabban is így jelenik meg - vélekedik a Kossuth-díjas színésznő. -De ami nagyon érdekes: itt egyszerre szorul össze a néző és a színész szíve, és nevetni is egyszerre tudunk, hiszen olyan dolgok történnek, amikkel az ember nem számol. Mintha valaki bohóckodna. Ilyen a demencia. Sajnos az én családomban is előfordult, hozzám közel álló személlyel. Fogalmam sem volt, mit takar ez a szó, amikor először hallottam. Aztán megtudtam, hogy betegség, de hogy gyógyítható-e vagy sem, arról fogalmunk sem volt. Semmit nem lehetett róla tudni, csak azt, hogy gyógyszer nincs rá. Az agykutatók is csak a vállukat vonogatták. De úgy tudom, már kezdenek valamivel kísérletezni. Nagyon különbözők, akik áldozatai lesznek ennek a betegségnek. Az sem derült még ki, hogy mi idézi elő. Kialakul, és egyre inkább erősödik, ez már nyilvánvaló.

Szakkönyveket olvasott, vagy kikérte egy orvos véleményét, hogy árnyaltabban ábrázolhassa a demens nagymamát?

Nem kellett, mert tisztán le volt írva a szerep és a betegség. Pass Andrea pontos képet adott róla. Olyan ez, mint amikor valaki nagyon erősen felejt.

A környezetét sok esetben kétségbe is ejti ezzel.

Akkor a legszomorúbb ez a betegség, amikor hozzánk közel álló személyt érint, akiben addig meg lehetett bízni, s most hirtelen minden kiszáll az agyából. Nem emlékezik. Ezért aztán hirtelen megváltozik vele a viszonyunk. Ezt a helyzetet egy egészséges embernek kezelnie kell. Ez nem normális állapot, hiszen kiváltja valami. Ha vezető egyéniség az illető, esetleg családfő, elveszíti a funkcióját a gyerekei körében vagy a társadalomban, és a többieknek kell úgy viselkedniük vele szemben, hogy semmiféle lelki fájdalmat ne okozzanak neki. Akit én közelről ismertem, annak szerencsére olyan jó tulajdonsága volt, hogy valahol az agyában megragadt, hogy valami nincs rendben vele, ezért mindenkivel nagyon kedves volt. Még azzal is, aki csak szépen ráköszönt az utcán. Van, aki azt meséli a hozzá közel álló, demens emberről, hogy durva, goromba, vagy egészen máshogy viselkedik, mint a betegsége előtt. Nekünk szerencsénk volt, nálunk ez másképp alakult, de nagyon fájó azt tapasztalni, hogy mennyire megváltozik egy személyiség. Pár év leforgása alatt egészen más embert kapunk, mint aki az addigi életében volt. Ez szörnyen zavaró a környezetének, a demens személy pedig talán fel sem fogja. Neki talán könnyebb, noha sok mindent nem ért. Előfordul, hogy fél napig minden tökéletes, mintha semmi nem történt volna, aztán jön egy olyan fél nap, amikor az égvilágon semmire nem emlékezik. Az élete legfontosabb dolgaira sem. Ez olyan hullámszerűen váltakozik nála.

Mivel lehetünk a segítségére az ilyen embernek?

Jobban kell rá figyelni, több törődést igényel. Elfelejti bevenni a gyógyszerét. Sokan nem találnak haza, elkóborolnak, nem tudják a saját lakcímüket. Talán még a nevét is elfelejti az illető. Ez a betegség mélységétől, előrehaladottságától függ. Hogy mivel lehet ezt kivédeni, elkerülni, azt én is szeretném tudni. Mindenesetre nem árt, ha az ember egészséges életet él.

Önnek ez könnyen megy?

Tudom, mit kell tenni a táplálkozás terén. Ha fegyelmezettebb vagyok, be is tartom. Sajnos nem mindig. De nem eszem például semmiféle szalámit, párizsit, megkívánom viszont a nem éppen egészséges füstölt húsos termékeket. Egy évben egyszer-kétszer megengedem magamnak, de az étrendembe nem tartoznak bele. A csirke, a pulyka, a hal igen. Sóletet, bablevest is főzök néha. Töltött káposztát csak az év végén, karácsony táján vagy Szilveszter napján. Olyankor én is vétkezem. Libamájat sem lenne szabad enni, de karácsonykor azt sem hagyjuk ki. A húsokat azonban egyre kevésbé szeretem. A karajcsontot viszont szívesen beleteszem a levesbe. Elvileg azt sem lenne szabad, havonta egyszer-kétszer mégis azt mondom: egye fene, nem hagyom ki belőle!

A hét első két napján mas]65533]szírozásra és gyógytornára jár.

Hétfőn és kedden ez lett az állandó programom. A gyógytorna azért kellett, mert elkezdett fájni a lábam. Aztán többé-kevésbé meggyógyult, bár az orvosok nem tudták megállapítani, mitől fájt. Egy évig nagyon rosszul jártam, aztán évekig nem is emlékeztem, hogy mi történt valójában. Később egy hónapra újra visszajött, majd ismét elmúlt a fájdalom. Azért járok most gyógytornára, hogy ezt elkerüljem. Masszőrhöz pedig azért, mert az jót tesz az izmoknak. Régen futni és teniszezni jártam, de már ezzel is felhagytam. Az ember sosem tudja, mivel árt magának. Legyen inkább óvatos, elővigyázatos.

A szerző a Vasárnap munkatársa