Ha ezt teszi naponta 11 percig, megelőzheti az infarktust és a rákot

infarktus k

A Cambridge-i Egyetem kutatói szerint tízből egy korai haláleset megelőzhető lenne, ha az emberek ezt betartanák!

A szív- és érrendszeri betegségek – például a szívbetegség és a stroke – világszerte vezető halálok, amelyet a rák követ a rangsorban, holott mindkét betegség megelőzhető, méghozzá egy nagyon egyszerű módszerrel.

A Cambridge-i Egyetem Orvosi Kutatási Tanácsának (MRC) epidemiológiai részlegénél dolgozó kutatóik szisztematikus áttekintést és metaanalízist végeztek. A British Journal of Sports Medicine című szakfolyóiratban közzétett munkájukban összesen 196 lektorált cikkben közölt eredményeket vizsgáltak át, amelyek 94 nagy vizsgálati kohorsz több mint 30 millió résztvevőjét érintették, így létrehozták az eddigi legnagyobb elemzést a szívbetegségek, a rák és az idő előtti halálozás kockázata és egy adott tevékenység közötti kapcsolatról.

Napi 10-11 perc

A kutatók kiszámították, hogy ha minden egyes vizsgált résztvevő heti 150 perc mérsékelt intenzitású tevékenységnek megfelelő mozgást végezne, akkor körülbelül minden hatodik (16%) idő előtti haláleset, minden kilencedik (11%) szív- és érrendszeri megbetegedés és minden huszadik (5%) rákos megbetegedés megelőzhető lenne.

Ha azonban minden egyes személy hetente legalább 75 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást végezne, akkor is körülbelül minden tizedik (10%) korai halálozás megelőzhető lenne. Húszból egy (5%) szív- és érrendszeri megbetegedés és majdnem minden harmincadik (3%) rákos megbetegedés elkerülhetővé válna.

Heti hetvenöt perc mérsékelt aktivitás is elegendő volt ahhoz, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát 17%-kal, a rák rizikóját pedig 7%-kal csökkentse. Néhány konkrét rákos megbetegedés esetében a kockázatcsökkenés nagyobb volt: a fej- és nyaki rák, a mieloid leukémia, a mieloma és a gyomorrák rizikója 14-26%-kal volt alacsonyabb. Más rákos megbetegedések, például a tüdő-, máj-, méhnyálkahártya-, vastagbél- és emlőrák esetében 3-11%-kal alacsonyabb kockázatot figyeltek meg.

James Woodcock professzor, az MRC epidemiológiai osztályának munkatársa szerint a fizikai aktivitás, például a gyaloglás vagy a kerékpározás előnyös, különösen, ha növeli a pulzusszámot. Ha tehát a 75 percet elosztjuk egy teljes hétre, napi 10-11 perc is elég.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?