Nem születünk derűlátónak
Általában érvényes, hogy a derűlátó emberek boldogabbak, jobban érzik magukat, mint a borúlátóak - vallják a szakemberek. Sikeresebben birkóznak meg a nehézségekkel, s ennek köszönhetően egészségesebbek, mint a borúlátóak.
GYÓGYTURMIX
Általában érvényes, hogy a derűlátó emberek boldogabbak, jobban érzik magukat, mint a borúlátóak - vallják a szakemberek. Sikeresebben birkóznak meg a nehézségekkel, s ennek köszönhetően egészségesebbek, mint a borúlátóak. A berlini kutatók állítják, hogy az optimisták kreatívabbak mind a munkában, mind az iskolában. Ezért azoknak a szülőknek, akik azt szeretnék, hogy gyermekük boldog legyen, az élethez való pozitív hozzáállást kell kialakítani. Hogy hogyan? Személyes példamutatással.
Az időseknek is kell a szeretet
A kapcsolatok fenntartása és ápolása nagyon eredményesen lassítja az agy öregedését. Ez az eredménye annak a francia kutatásnak, amelybe 30 ezer 65 év feletti embert vontak be. Figyelembe vették a kort, nemet, műveltségi szintet, a depresszióra való hajlamot, de főleg a szülőkkel, barátokkal, ismerősökkel fenntartott kapcsolatokat. Megerősítették: a kapcsolatok fenntartása meghosszabbítja az életet.
Kávé mint orvosság
Egy csésze erős kávé segíthet szénanátha és allergiás sokk esetén életet menthet, állítják a dél-koreai tudósok. A kísérlet során koffein adagolásával mentették meg azokat a patkányokat, amelyeknél mesterségesen váltottak ki allergiás rohamot. Már 0,1 milligramm koffein életet mentett. Az ember esetében ez egy csésze kávét jelent.
Sport és impotencia
A testmozgás nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát csökkenti, hanem az impotencia kialakulásának veszélyét is. Egy tanulmány, amelybe 5000 20-79 éves férfi kapcsolódott be, bebizonyította, hogy az elhalálozás 50 százalékkal csökkent azoknál, akik sportoltak. Egy másik kutatócsoport pedig azt vizsgálta, milyen hatással van a sport az impotenciára. Az eredmény: azok a férfiak, akik naponta gyors járással legalább három km-t tesznek meg, egyharmaddal csökken az impotencia kialakulása. Akik ezt el akarják kerülni, naponta mozgással legalább 200 kalóriát el kell égetniük.
Fehér foltok a körmön
Nem kalcium-, hanem cinkhiányt jelez. Cink nélkül szervezetünk nem létezhet. Véd a szabad gyökök ellen, amelyek a sejtek öregedését okozzák. Cinkhiányban főleg a gyermekek, a terhes nők és az 50 év feletti nők szenvednek. A napi adagot 100 g vörös vagy fehér hús, valamint 150 g hal és más élelmiszer fedezi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.