GYÓGYTURMIX

A szója szerepe vegetariánus konyhában?
A szója majdnem 40 százalék, igen magas értékű fehérjét tartalmaz, ezért a vegetariánus étrendben kitűnően helyettesíti a húst.

A szója szerepe vegetariánus konyhában?

A szója majdnem 40 százalék, igen magas értékű fehérjét tartalmaz, ezért a vegetariánus étrendben kitűnően helyettesíti a húst. Vastartalma valamennyi zöldség és gyümölcs között az első helyen áll, de nagy mennyiségben szállítja szervezetünk számára a magnéziumot, a káliumot és az idegeink számára oly fontos, B csoportba tartozó vitaminokat is. A szójaolaj dobogós helyen áll a telítetlen zsírsavak tekintetében is, és a tofu a maga 100 grammonkénti 80 kalóriájával versenyben állhat a legsoványabb sovány túróval. (tr)

A mobiltelefonok hatása az agyra

Egy finn kutatók által végzett tanulmány szerint a mobiltelefonok sugárzása olyan változásokat idézhet elő az emberi sejtekben, amelyek hatással lehetnek az agyra. A Finn Sugárzási és Nukleáris Biztonsági Hivatalnál végzett vizsgálatok szerint a mobiltelefonok sugárzása a labóratóriumban tenyésztett emberi sejtekben található proteinek százainál okozhat fokozott aktivitást. A tanulmány a véredényeket alkotó sejtek változására összpontosított, valamint arra, hogy vajon az ilyen változások ronthatják-e a vér-agy gát működését, amely megakadályozza a potenciálisan veszélyes anyagoknak a véráramból az agyba jutását. Azt is kimutatták, hogy egyórányi mobiltelefon-sugárzás hatására a tenyésztett emberi sejtek összezsugorodnak. A kutatók úgy vélik, hogy ez olyan reakciónak az eredménye, amely normális körülmények között csak akkor fordul elő, amikor a sejt megsérül. Az egyénekben az ilyen változások blokkolhatják azokat a biztonsági mechanizmusokat, amelyek meggátolják, hogy káros anyagok jussanak a véráramból az agyba. A fokozott fehérjeaktivitás hatására a sejtek zsugorodhatnak nem a véredények, hanem maguk a sejtek!, ennek következtében apró rések keletkezhetnek a sejtek között, amelyeken keresztül bizonyos molekulák átjuthatnak. (il)

Érdús daganat az aktivitás mutatója

A virginiai egyetem kutatói képesek kimutatni, hogyan nőnek bele az erek egy daganatba, és ebből még arra is következtetni tudnak, hogy mennyire agresszív a tumor növekedése, illetve áttétképzése. Ehhez parányi mikrobuborékokat juttatnak a véráramba, és ultrahanggal vizsgálják ezek útját. A buborékok felszínéhez olyan anyagot kötöttek, amely hozzákapcsolódik egy olyan molekuláris összetevőhöz, amelyik az újonnan képződő erek falában található. A buborékok bejuttatása után 10 perccel az újonnan képződött vérerek világosan kirajzolódnak az ultrahangos készülék képernyőjén. Az új vérerek felderítése segít a daganat kimutatásában, illetve az áttétek kialakulásának korai felderítésében. A daganat ugyanis aktiválja az érképződést, hogy az erek elegendő tápanyaggal és oxigénnel lássák el. A kutatók egyébként az állatkísérletekben először csupán az érképződést próbálták kimutatni, függetlenül a daganatoktól. (eá)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?