Fontos a korai felismerés

A James Parkinson által remegő bénulásként leírt kór genetikailag meghatározott betegség, amelyet az agy egy bizonyos területének, az úgynevezett feketeállomány (substantia nigra) funkcionális tönkremenetele vált ki. Itt termelődik ugyanis a mozgásszabályozásért felelős dopamin, amely arra „ügyel”, hogy ne legyenek olyan jellegű túlmozgások, mint a remegés. Amikor a dopamin termelése lecsökken, ez a nagyon kényes egyensúly felborul, s remegés formájában túlmozgások alakulhatnak ki.

Károsodik az izomtónus szabályozása is: az izmok merevebbé válnak, s ha megpróbáljuk a beteg végtagját mozgatni, olyan benyomásunk támad, mintha fogaskerekek lennének „beiktatva”, az ízületek kissé kattogóssá válnak.

Ám ez a terület agyvelőgyulladás következtében, szénmonoxid-mérgezés vagy vérellátási zavarok miatt is tönkremehet, ugyanazokat a tüneteket váltva ki, mint a Parkinson-kór. Példa Parkinson-kórban szenvedett II. János Pál pápa és Muhammad Ali (Cassius Clay) ökölvívó. A betegséget sokszor túl későn diagnosztizálják, aminek elsősorban az az oka, hogy a kór többnyire idős korban kezdődik, és az emberek a bőr ráncosodásához hasonlóan valahogy az öregedés szerves tartozékaként értékelik a tipegő járást, a hajlott hátat, a lassú mozgást vagy a kifejezéstelen arcot. A betegség nem fáj, nem rövidíti meg a várható élettartamot, a keringési zavartól, gyulladástól vagy számos egyéb kórtól eltérően kezdetben nem okoz súlyos tüneteket, csak sok év múltán, amikor olyan mérvűvé válik a funkciókiesés, hogy a páciens mozgásképtelenné válik.

Az elmúlt években áttörés következett be a Parkinson-kór kezelésében. Már korábban is létezett az úgynevezett bázisterápia, amellyel az agyban ideig-óráig stimulálni lehetett a dopamin termelését. Most azonban olyan új készítmények jelentek meg a piacon, amelyekkel ha a folyamat korai szakaszában alkalmazzák, tünetmentessé tehető a beteg. E készítményekkel lényegesen késleltetni lehet a bázisterápia alkalmazását is. Egy bizonyos idő eltelte után ugyanis ezek a dopamin termelését ösztönző gyógyszerek paradox reakciót okoznak, s már nemhogy nem csillapítják a tüneteket, de akaratlan, furcsa mozgásokat eredményeznek.

Azért is kell beszélni a Parkinson-kórról, mert a lakosság öregedésével párhuzamosan egyre súlyosabb problémát jelent majd. A betegeken lehet segíteni, megállítható, de legalábbis lelassítható a folyamat, és ezáltal lényegesen jobb életminőség biztosítható a betegek számára. (MTI-PANORÁMA)