Fertőtlenítsük az élelmiszert, vagy ne?

A szomszédban olcsóbb az élelmiszer

Joggal merül fel a kérdés: ha bevásárolni megyünk, az áruval együtt  koronavírust is hazavihetünk? A kutatók is keresték a választ erre a kérdésre, és rájöttek: még nincs bizonyíték arra, hogy a vírust az élelmiszerrel is hazavihetjük.

A legnagyobb veszély bevásárláskor leselkedik ránk. Az üzletben tartózkodó  emberekről nem tudhatjuk, hogy nem fertőzöttek-e. Az óvatosság tehát indokolt. Mit tegyünk, amikor hazaérünk? Minden árut külön fertőtleníteni  kell?

Vannak olyan javaslatok, hogy a bevásárlást 3 napig hagyjuk a garázsban vagy a balkonon. A hőmérséklet emelkedésével ez nem tűnik valami jó megoldásnak, s inkább emésztési panaszokat válthatunk ki vele. Ennek  ellenére van benne  némi igazság - mondja a  Science Alert portálon  Donald Schaffner élelmiszer-biztonsági szakértő.

Az amerikai  Rutgers University ismert mikrobiológusa azt vallja, hogy a koronavírus  szobahőmérsékleten lassan újra aktivizálódik. E teória szerint feltételezhető, hogy minden élelmiszer fertőzött, és ha valamelyiket megérintjük, megbetegszünk. Ami viszont nem igaz.

Ne feledje!

Érvényes a következő szabály, amit az egészség védelme miatt következetesen be kell tartani: amikor megérkezünk az üzletből, első utunk a mosdóba vezessen, amíg nem mostuk meg alaposan a kezünket, addig ne nyúljon az áruhoz. Ideális, ha átöltözködünk, a ruhát kimossuk, mert fertőzöttek ehetnek. Csak ezután nyúljunk az áruhoz. Minden táskát, csomagolást fertőtlenítsünk, ami viszont néhány esetben nem túl jó ötlet.

Élelmiszert szappannal ne!

Donald Schaffner szerint annak nincs értelme, hogy mindent fertőtlenítsünk. Ha attól tartunk, hogy az élelmiszer csomagolása fertőzött, a szakember azt ajánlja, hogy még mielőtt hozzányúlunk, mossuk meg vagy fertőtlenítsük a kezünket. Ez szavatolja, hogy piszkos kézzel nem visszük be a vírust a szervezetbe. Friss gyümölcsöt és zöldséget szappannal ne mossuk, mert az egyáltalán nem alkalmas élelmiszerek tisztítására. Ha rajta maradnak a szappanmaradványok, rosszullétet, hányást és hasmenést okozhat. A tudósok  és az Amerikai Élelmiszerügynökség (FDA) jelenlegi ajánlásai szerint a friss gyümölcsöt és zöldséget hideg vízben ajánlatos mosni.

Vigyázat a táskára

Vajon a többször használatos táska veszélyes? Járvány idején is gondolni kell a  környezetvédelemre, felesleges tehát a természetet egyszer használatos nejlontáskával szennyezni. Jó választás a többször használatos táska, de tisztán kell tartani. Elméletileg elképzelhető, hogy megtapadnak rajta a vírusok, de ez nem valószínű. Sokkal kockázatosabb az, ha emberek között tartózkodunk. Ha tartunk attól, hogy az élelmiszerrel együtt vírust is hazavittünk, a táskát hagyjuk a garázsban vagy az autóban, jól jön a következő vásárláskor. Hasznos, ha azonnal kimossuk szappanos vízben. Figyelem: mossunk kezet akkor is, ha minden élelmiszer a helyére került.

Mint az üzletben

Mit tegyünk, hogy vásárlás a lehető legbiztonságosabb legyen? Fertőtlenítsük a bevásárlókosár fogantyúját, vagy húzzunk kesztyűt. Az egyszer használatosat dobjuk el, a textilből készültet mossuk ki. Bár a szájmaszk viselése ma már mindenki számára természetes, mégis ha lehet, minél ritkábban menjünk üzletben. Készítsünk listát, mire van szükségünk. Így gyorsan be tudunk vásárolni és tudjuk hagyni az üzletet. Valami hiányzik a hűtőből, s ön azonnal rohan az üzletbe? Ne tegye! Inkább folyamatosan írja fel a hiányzó dolgokat, s amikor  már hosszú a lista, legfeljebb hetente egyszer menjen bevásárolni.

(izdravie-kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?