El lehet kerülni az őszi fáradtságot!

Az ősz velejárója, a nyirkos idő nemcsak az immunrendszerünkre hat – tehát nehezebben tudunk a betegségeknek ellenállni –, hanem lelki téren is problémákat szül.

A túl nagy munkahelyi megterhelés sem jó, amely – közeledve az év vége felé – csaknem mindenki életét megkeseríti. Falja az energiánkat, rontja hangulatunkat. Rendkívül fontos, hogy szakítsunk magunkra időt, fogyasszunk több vitamint, gondolkodjunk pozitívan, és így vegyük fel a harcot az őszi fáradtság ellen.

Találjuk meg a testi és lelki egyensúlyt. A depresszió ellen rendszeres mozgással is lehet küzdeni. Le kell győzni önmagunkat, lustaságunkat. Ha az ember olyan dologra kényszeríti magát, amelyhez nincs hangulata, az ellenkező hatást éri el vele. A pozitív látásmód kialakítása a stressz leküzdésének egyik fontos feltétele, amelynek végeredménye a kiegyensúlyozottság és elégedettség.

A boldogság érzését ki lehet alakítani. Tanuljon meg boldognak lenni, s a folyamatot kezdje szabadidővel és illatos fürdővel. Gyújtson meg egy gyertyát, igyon meg egy pohár pezsgőt, s kellemes zene mellett élvezze a mámorító meleg vizet.

A tea is kellemes ellazulást nyújt. A világ sok vidékén több mint egyszerű ital. Egyenesen világszemlélet, és mélyen gyökerezik a kultúrában. Illata, íze, színe és változatos aromái a test, a szellem és a lélek számára is élménnyé teszi. Felforralás után a tea illóolajai kellemes illatként szállnak a helyiségben, és fogyasztás közben ízlelőbimbóinkat csiklandozzák.

A tea a legkülönbözőbb élethelyzetekben kínál egy kis lazítást, és új energiával tölt fel. A koffein és a csersavak, mint a két legfontosabb hatóanyag, gondoskodnak arról, hogy a tea ne csak felfrissítsen, és szomjat oltson, hanem el is lazítson.

Szellemileg megterhelő munka közben tartsunk egy teaszünetet. A teázás kultúrált, modern és kötetlen élvezetet nyújt számunkra – amikor csak akarjuk, és amikor csak szükségünk van rá.

Tíz jó tanács az őszi kimerültség és lehangoltság ellen

Önbizalomnövelő testtartás: Járjon dinamikusan, emelt fővel, lélegezzen mélyen, mosolyogjon.

Táplálkozzon egészségesen: Friss zöldség és gyümölcs mindig legyen az étlapon, néha édesség is. Ügyeljen a terítésre.

Gondolkodjon pozitívan: Megfigyelte már, hogy a legtöbb ember katasztrófa-forgatókönyveket talál ki, negatívan gondolkodik. Próbáljunk meg a jó dolgokra hangolódni.

Űzze el a stresszt: Ha a körülmények úgy hozzák, hogy életében sok a stressz, igyekezzen minél több szabadidőt csinálni, tartson munka közben szünetet vagy sétáljon. Aludjon eleget, tervezze meg a hétvégéjét.

Lazítson: Egy mondás szerint aki maximális teljesítményt akar nyújtani, annak maximális időt kell fordítania a lazításra. Vagyis mindent teljes erővel végezzen. Ha dolgozik, ne máson járjon az esze, ha pihen, gondolatai csak a pihenésen járjanak.

Uralkodjon érzelmein: Ha felmérgesíti valaki, ahelyett, hogy mindent kimondana, amire gondol, ötször fusson fel és le a lépcsőn. Ezután nyugodtan visszamehet az irodába.

Ésszel és kedvvel tornázzon: Igyekezzen örömmel menni a konditerembe. Gondoljon arra, milyen jól fogja magát érezni. Negatív érzéseit űzze el.

Érzéseit ne fojtsa el: Keressen olyan helyet, ahol csak egyedül lesz, ne szégyellje magát: sírjon, toporzékoljon, egyszerűen csináljon mindent, amihez kedve van. Aztán tegye a kezét a hasára, lélegezzen mélyen és nézzen magába. Álljon fel, és térjen vissza a mindennapi életbe. (ki-it)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?