Együnk vagy ne együnk zabot?

zab k

Néhány évtizede még az emberiség többségének kétségkívül a lóabrak jutott eszébe elsőre a zab hallatán. Tény, a legutóbbi évek kutatásai is alátámasztották, a lovak számára kiváló abraktakarmány a zab. Ám mostanra a tudomány arra is több bizonyítékkal szolgált, hogy az emberi táplálkozásban is megállja a helyét. Az alábbiakban arról lesz szó, miért tesz jót nekünk a zab. Ugyanakkor arra is rámutatunk, hogy – amint az az összes élelmiszer-alapanyagra igaz – ezzel sem szabad túlzásba esni.

Azóta, hogy az utóbbi évtizedekben világszerte híre kelt, hogy számunkra is előnyös, határozottan terjedőben a zabpehely, zabkorpa, zabkása és a zabtej fogyasztásának szokása. Az emberek divatkövető csoportja ezt eszi-issza reggelire, de akár ebédre is. Készíthető velük hagyományos müzli és sült müzli (idegen szóval granola). A zabliszt felhasználható kenyerek, kekszek sütéséhez. Pudingok, italok alapja is lehet. Ma, a modern élelmiszeripar korában úgynevezett zabtejet is készítenek belőle.

Történelmi visszatekintés

Az emberiség évezredek óta híve a különféle gabonáknak. Közöttük, mondhatjuk, hogy természetesen, a – rosszabb minőségű talajban is jól ellevő és termő – zab sem kivétel: őseink már több tízezer éve megőröltek különféle vadzabfajtákat. Kezdetben persze állatok etetésére használták. Idővel aztán az ember a saját táplálékforrásai közé is felsorakoztatta. Egyes népek különösen kötődnek a zabfogyasztáshoz, Nagy-Britanniában még zabkásafőző világbajnokságot is rendeznek minden év októberében.

Mi van benne és miért hasznos?

Elsősorban rostokban bővelkedik, de tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat. Magas a mangántartalma. Van benne még egyebek mellett foszfor, magnézium, réz, cink és vas. Olyan vegyületeket is hordoz, amelyek bizonyos téren hozzájárulhatnak egészségünkhöz: kutatások szerint a zabban található avenantramidok bizonyos bőrbetegségek esetén csökkenthetik a gyulladást és a viszkető érzést. Már el is érhetők ilyen vegyületeket tartalmazó bőrkrémek. Ugyancsak az említett vegyületek növelik az emberi testben az értágító hatású nitrogén- monoxid termelődését, és ilyenformán a zabnak vérnyomáscsökkentő hatása is van. A beltartalmi értékei vonatkozásában megjegyzendő: bioaktív anyagainak mennyisége nagyban függ a zab fajtájától, a feldolgozási eljárástól és a tárolásuk módjától. A magas rosttartalmú étrendet választóknak nem szabad megfeledkezniük a folyadékbevitelük növeléséről, ugyanis a sok rostot tartalmazó étkezés növeli a széklet mennyiségét és az ürítés gyakoriságát. Ismertek arra utaló tudományos kutatási eredmények, amelyek szerint a magas rosttartalmú étrend, például a sok oldható rostot tartalmazó zab rendszeres fogyasztása csökkentheti bizonyos szívbetegségek és a gyomorrák kockázatát, és segíthet megelőzni a cukorbetegséget, azonban ezen eredmények kapcsán, minthogy helyenként ellentmondásokat és bizonytalanságokat tartalmaznak, sok kutató további alapos vizsgálatok szükségességére hívja fel a figyelmet.

Nem mindenkinek ajánlott

A zab egyik fehérjéje egyeseknél allergiát válthat ki, amely számos tünet formájában jelentkezhet. A zabkását aszalt gyümölcsökkel, különféle magvakkal és mézzel lehet igazán ízletessé tenni; ilyesmik félkész termékként a boltokban is kaphatók, de közülük csak gondos odafigyeléssel érdemes választani, mert gyakran tartalmaznak tartósítószereket, mesterséges aromákat, sót és borzasztóan sok cukrot is, amelyektől e termékek már nemhogy nem egészségesek, hanem egyenes egészségre káros hatásúak. Amennyiben tényleg nincs az ilyen termékekben hozzáadott cukor, akkor a fogyni szándékozóknak is hasznára lehet, minthogy a zabkása gyorsan eltelít, megevése után az éhségérzet sokkal később jelentkezik újra. A Harvard School of Public Health internetes oldalán rámutatnak, hogy mivel a kevésbé feldolgozott zabhoz képest az instant zabpehely gyorsabban emésztődik, ezért ez utóbbi nagy valószínűséggel okoz gyors vércukorszint-emelkedést. Ugyanakkor, a cukorbetegségükre gyógyszert szedőknek inkább kerülendő a zab, mert ez a gabonaféle a gyógyszerekkel kölcsönhatásba lépve túl alacsony vércukorszintet eredményezhet. A zabot, zabpelyhet alapvetően a sikérre (divatos nevén glutén) érzékenyek is fogyaszthatják. Ám a zab a betakarítása és szállítása során, minthogy nemritkán ugyanott termesztik, ahol búzát, rozst és árpát is, szennyeződhet sikérrel (ráadásul nemritkán egyazon gyártósorokon dolgozzák fel), ezért a sikérre érzékenyek csak a kétségkívül sikérmentes zabterméket fogyaszthatják biztonsággal. A zab, a zabkorpa egyeseknél puffadást, fokozott gázképződést válthat ki. Az emésztőrendszeri gondokkal küzdőknek ajánlott kerülni a zabfogyasztást, mert az megrekedhet a bélrendszerükben. A zabtartalmú kenőcsök egyesek bőrén kiütéseket okozhatnak. A zabtej kapcsán az USA Földművelésügyi Minisztériuma vizsgálata arra jutott, hogy a nagyüzemi termesztésű zabszemeken többféle mérgező anyag előfordulhat, közte az idegméregnek minősülő metil-paraoxon.

Napjainkban sokféle növényi élelmiszer- alapanyagot felmagasztalnak, azokat sok más növényforrásunk fölé emelve. Teszik azt akkor is, ha nincs tudományos bizonyíték az állítólag szinte minden másnál jelentősebb jótékony hatásukra. Emögött többnyire eladásnövelési szándék, pénzszerzési érdek áll. A zabról elmondható egyrészt, hogy valóban egészséges, csakugyan vannak igazoltan kedvező hatásai. De ettől még azzal is tisztában kell lenni, egyelőre nem minden bizonyított vele kapcsolatban, pláne nem minden kétséget kizáróan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?