Egészséges szomjoltás

Ha a veszteség eléri a testsúly 2 százalékát, a vér nem képes megfelelő mennyiségű oxigént szállítani az izomzatba. Az egészséges (átlag-)ember vízkészletének legfeljebb 20%-át veszítheti el úgy, hogy egyáltalán esélye legyen a túlélésre. Ez annyit tesz, hogy 4, maximum 8 napig szomjazhat. A gyorsan kialakuló folyadékvesztéses állapotokban ennél jóval kisebb mennyiség elvesztése is végzetes lehet. A sav-lúg egyensúly felborulásának enyhébb következménye a nagyobb fáradékonyság.

A csecsemők és az idősek vízháztartása különösen sérülékeny, minthogy alkalmazkodóképességük a felnőttekénél jóval kisebb. A szomjúságérzetet a kisbabák nem mindig tudják jelezni, az öregek pedig nem veszik észre. A szervezetben a víz arányának csökkenése az életkor előrehaladtával egyenes arányban áll, s eközben az idősebbek szomjúságérzete fokozottan csökken, így keveset isznak, aminek következtében emésztési zavarok lépnek föl, a vér besűrűsödhet, s megnőhet a trombózisveszély.

A két említett szélső korcsoportra tehát különösen kell figyelni, főleg nyáron, hiszen ekkor gyakrabban fordulhat elő, hogy testünk nem kapja meg a kellő pótlást.

Testünk mintegy 60 százalékát víz alkotja (az újszülöttnél 72% az arány, az átlagos méretű felnőtt férfinél 60% a víz, a nőknél – a test nagyobb zsírtartalma miatt – valamivel kevesebb. Kétharmad része a sejteken belül, a maradék harmad a sejteken kívül található. Igen fontos az a része, amely az érrendszerben keringve táplálja a szöveteket, szerveket, ez a testtömegünk 5%-át kitevő vérplazma.

Normális körülmények között egy felnőtt szervezetnek naponta átlagosan 2,5 liternyi pótlásra van szüksége, táplálék- és folyadékfelvétel útján. Ha az igen nagy menynyiségben elvesztett folyadékot és sót csak vízzel próbálják pótolni a maratoni futók, nagy veszélynek teszik ki magukat – szól amerikai tudósok figyelmeztetése azon atlétáknak, akik például a 42 km-es verseny során túlságosan sok vizet fogyasztanak. A nagy megterhelésnek kitett szervezet biológiai egyensúlya felborul és eszméletvesztés, súlyosabb esetben akár halál is bekövetkezhet.

A verejtékezés során számos ásványi anyag távozik szervezetünkből (például nátrium, kálium, magnézium, vas és cink), ezek pótlása nélkülözhetetlen. Mennyiségét tekintve legnagyobb a veszteség nátrium-kloridból (konyhasó), azonban mesterséges pótlása nem szükséges, hiszen a táplálékfelvétel révén konyhasókészletünk folyamatosan kiegészül. A vérplazma koncentrációjához viszonyítottan a legjelentősebb a verejtékezés során távozó magnézium mennyisége. A vérplazma mellett a szervezet egyéb magnéziumtartalékai is csökkennek. Hiánya ingerlékenységet, álmatlanságot, koncentrációs nehézségeket, izomgörcsöt, szédülést, fejfájást okozhat. A terhelés befejeztével a gyors regenerálódást segíti a megfelelő mennyiségű kálium-utánpótlás. A kálium megkönnyíti az energiahordozók (glukózok) izomzatba és májba való újbóli beépítését.

A természet ásványvíz formájában biztosítja számunkra azt a tiszta eredetű, értékes italt, amely kiválóan alkalmas a szervezet víz- és ásványi anyag igényének kielégítésére. A természetes ásványvíz jóízű, kiváló szomjoltó, és emellett számos, a szervezet egészséges működéséhez nélkülözhetetlen ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz.

Napjainkban óriási divat az úgynevezett természetes ásványvizek fogyasztása. Magára valamit is adó ember nemhogy torna-(edző)terembe, de már múzeumba sem megy méretes flakon nélkül.

Egyébként orvosok szerint igen helyes a nyugati trend hazai másolása, az is, hogy munkahelyeken, autókban is feltűnnek a rendszeresen kortyolgató egészségvédők. Tényszerűen annyit minden hozzáértő elismer, hogy – a Kárpát-medence különleges adottságai következtében – sok élettanilag hasznos ásványi anyagot tartalmaznak az ásványvizek, melyek főleg kalcium-, magnézium-, nátrium-, hidrogén-karbonátos, kloridos, szulfátos vizek, illetve ezek változatai, viszonylag jelentős fluorid-tartalommal. Amúgy a szomjas és magát egészségesnek vélő laikus leginkább azzal a jellemzőjével találkozik, amire ma már a minden étteremben föltett kérdés utal, nevezetesen, hogy buborékos vagy sima változatú legyen-e.

Aki esetleg ivókúrára szorul, jó, ha háziorvosához fordul, hogy a víz összetevőinek ismeretében, személyre szabottan ő határozza meg, melyik fogyasztását javasolja. Az ásványvizek flakonjainak címkéi egyébként pontos felvilágosítást adnak a vizek összetételére, jellegére vonatkozóan. Szerencsés helyzetben vannak azok, akik panaszmentesek, és csak egészségük megóvása érdekében mondtak le az egyéb nedűk poharazgatásáról. (N-ság)

Naponta 2,5 l „vizet” adunk le

1,5 litert vizelet, 1,5 decit széklet, 8,5 decit párolgás formájában. Ideális körülmények között ugyanennyi jut be: 1,2 l táplálék, 1 l folyadék útján, 3 dl anyagcsere-folyamatok révén keletkezik.