Depressziót okozhat a nőknél a túl sok munka

p

Nagyobb a depresszió kockázata azoknál a nőknél, akik heti 55 óránál többet dolgoznak – mutatták ki a University College of London és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói. 

Huszonháromezer embert vontak be a kutatásba, amelynek eredményeit a British Medical Journal című orvosi folyóiratban tették közzé. 
Figyelembe vették az életkort, a jövedelmet, az egészségi állapotot és a munka jellegét, és megállapították, hogy a hosszabb munkaidőben dolgozó nők esetében 7,3 százalékkal több depressziós tünet jelentkezett, mint azoknál, akiknek munkaideje heti 35-40 óra volt. Kimutatták azt is, hogy a hétvégi munka mindkét nemnél növelte a depresszió kockázatát. 

Azoknál a nőknél, akik minden vagy szinte minden hétvégén dolgoztak, 4,6 százalékkal több depressziós tünet jelentkezett, szemben a hét öt napján dolgozókkal. A férfiaknál ez az arány 3,4 százalék volt. 

Lehetetlen minden okot pontosan megállapítani – mondta a UCL kutatója. Kutatócsoportjuk azonban képes volt számos kockázati tényezőt megállapítani, ezek között volt a végzettség, a jövedelem, a házasság vagy a gyerekek megléte. A hosszú munkaidő azonban a depresszió magasabb kockázati tényezője volt. 
A megállapításoknak komoly jelentősége van napjainkban, amikor az emberektől egyre inkább elvárják, hogy túlórázzanak.

(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?