Cukorbetegség – legyünk résen, megéri!

cukorbetegség k

Alig 25 év múlva már nem 537, hanem 783 millió cukorbeteg lesz a világon. A betegségre a magas vércukorszint a jellemző, legismertebb szövődménye a vakság, a vese- és szívelégtelenség, az agyiér-katasztrófa, az alsó végtagok amputációja.

A 2021-es adatok szerint Szlovákiában 337 ezer beteget tartanak nyilván, ami azt jelenti, hogy 100 000 lakosra 6 200 cukorbeteg jut. 91 százalékuk 45 évnél idősebb, minden második nő. Az elmúlt 10 év alatt ez 10 százalékos növekedést jelent. A múlt évben csaknem 25 ezer új beteget diagnosztizáltak.

A betegség az orvostól azt követeli meg, hogy minden beteghez komplex módon és egyénre szabva közelítsen, a betegtől pedig azt, hogy szigorúan betartsa az orvos utasításait, mert könnyen előfordulhat, hogy javulás helyett romlani fog egészségi állapota. Dr. Zbynek Schroner, az egészségügyi minisztérium diabetológiai főtanácsadója, a Szlovák Diabetológiai Társaság alelnöke szerint a cukorbetegség a nagy és kis erek szövődményeinek fő kockázati tényezője. Tény, hogy a cukorbetegek között kétszer annyian kapnak agyiér-katasztrófát, mint a nem cukorbetegek körében, négyszer nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának valószínűsége, a vese szűrőképességének károsodása, a szemkárosodás, majd az azt követő vakság, továbbá az idegkárosodás, a sebek és fekélyek kialakulása és a végtagcsonkolás.

Minden 5 másodpercben meghal egy ember

Jozef Borovka mérnök, a Szlovákiai Cukorbetegek Szövetségének elnöke egy azok közül, akinél 40 éves korában diagnosztizálták a cukorbetegséget. A korai felismerés nagyon fontos, akárcsak a megfelelő kezelés, ami jelentősen meghosszabítja a beteg életét. Ha valaki cukorbetegségben szenved, eleve 6 évvel rövidebb ideig él. Ha ehhez még krónikus veseelégtelenség is társul, akkor ez a szám 16 évre nő. Ezért olyan fontos a megelőzés, a betegség jellegzetes tüneteinek ismerete és az, hogy gyanú esetén fel kell keresni az orvost.

Dr. Viera Doničová, a Szlovák Diabetológiai Társaság elnöke a cukorbetegség kezelésének technológiai fejlődését mutatta be. 1776-ban még csak a vizeletet tudták tesztelni, aztán 1922-ben felfedezték az inzulint, utána 1977-ben a vércukormérőt, 1999-ben pedig a glükózszenzort. Szlovákiában jelenleg 36 ambuláns bizonylattal rendelkező központ van, ahol beállítják az inzulinpumpát és folyamatosan ellenőrzik a cukorszintet. Kiemelte a kombinált cukorszintfigyelőt, vagyis a mesterséges hasnyálmirigyet. 2021. március 1. óta a betegbiztosító egy szenzorhoz 40 euróval járul hozzá. A cél az, hogy ez az összeg tovább emelkedjen. A szenzor lényegesen képes elodázni a betegség heveny és krónikus szövődményeinek megjelenését. Pénzt takarít meg a kezelésben, valamint a cukorbeteg és a társadalom életének javításában. Ez a kezelési mód az első típusú cukorbetegek kezelését érinti. A szakember elmondta, hogy ezeket a szenzorokat nem fizetik az egészségbiztosítók.

Érdekes

Miben segít a vércukorszint folyamatos ellenőrzése?

  • felfedi a hipoglikémiát;
  • megmutatja, milyen a cukorszint napközben, alváskor és más fizikai aktivitáskor;
  • ennek köszönhetően csökkenthetjük a cukorszint-ingadozást és elkerülhetjük a szövődményeket.

100 éve fedezték fel az inzulint

A cukorbetegségről az első feljegyzés i. e. 1862-ből Egyiptomból származik. Azután alakult ki ez a betegség, ahogy az emberek kezdtek letelepedni és hízni. 1922-ben találták fel az inzulint, ami 100 év elteltével nagyban javítja és meghosszabbítja a cukorbetegek életét. Azonban résen kell lennünk, mert a cukorbetegség Szlovákiában és világszerte a leggyakoribb és legsúlyosabb civilizációs betegség, ami nem fáj.

Új kezelési lehetőségek

„Az elmúlt 5 év rendkívül fontos volt a cukorbetegek számára – mondja dr. Emil Martinka, majd hozzáteszi: – Nemcsak hogy megér- tettünk néhány fontos mechanizmust, hanem betegeink számára új kezelési lehetőségeket találtunk. Sikerült olyan gyógyszereket kifejleszteni, amelyek nemcsak a cukorszintet csökkentik, hanem a szív- és érrendszeri betegségek és a vesebetegségek következtében bekövetkezett elhalálozást is.” Emil Martinka elmagyarázta, hogy a szív- és érrendszeri kockázatot kezdettől fogva csökkenteni kell. Rendelkezésünkre áll olyan kezelés, amely a cukorszint rendezése mellett a szerveket is védi. A metabolikus szindrómának nevezett betegségnek az alapja hasonló. Eddig csak önállóan az egyes kockázati tényezőket tudtuk kezelni. A diabetológus ma már több szakterület ismerője, aki komplex módon kezeli a betegeket. Ez olyasmi, ami figyelmet érdemel és a betegség menedzselésének megváltoztatását igényli. Nagyon sok függ a betegtől, ugyanis az alattomos cukorbetegség alakulása nagyrészt tőle függ. Tudni kell, hogyha nem érez semmit a beteg, az még nem jelenti azt, hogy a szervezetében semmi nem történik: minden szervet rongál a magas vércukorszint. Mindenkinek tudnia kell, milyen kockázati tényezőket kell kezelni. Például aki túlsúlyos, főleg a has körül, annak nagy az esélye, hogy cukorbetegséget kap.

Érdekes

Ki mennyire veszélyeztetett?

  • Minden, 2. típusú cukorbetegségben szenvedő beteg a diagnózis felállításakor közepesen veszélyeztetett.
  • Ha 10 évnél régebben cukorbeteg valaki + más kockázati tényezője is van (életkor, dohányzás, magas vérnyomás, magas vérzsírszint, túlsúly), a veszélyeztetettség nagy.
  • Nagyon nagy a veszélyeztetettség, ha szív- és érrendszeri betegség (szívinfarktus, agyiér-katasztrófa), vesekárosodás, a bal kamra hipertrófiája, esetleg háromnál több kockázati tényező (életkor, dohányzás, magas vérnyomás, túlsúly, magas vérzsírszint) is jelen van.

A szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy a cukorbetegséget illetően a testsúly csökkentése az aktuális nemzetközi ajánlásokban az egyik fő cél lett. A 2. típusú cukorbetegségben szenvedők 90 százaléka túlsúlyban szenved vagy kövér. Az egészséges életmód – ami elsősorban egészséges étkezési szokásokat és rendszeres mozgást jelent –, a cukorbetegség megelőzésének alapja. A betegség kezelésének lehetősége annyira elérhető, hogy az emberek többsége bagatellizálja és lebecsüli. Erről szólnak a számok is, mert a felnőtt népesség 25 százaléka elhízott és a lakosság egyharmada túlsúlyos.

A cukorbetegség ellen tehát továbbra is széles felvilágosítással, egészséges életmóddal és a diagnosztizált betegek ellenőrzött kezelésével lehet felvenni a harcot. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?