Cukorbetegség – Ezek a tünetek is utalhatnak rá

cukorbetegség

A cukorbetegség saj­nos igen sok szö­vődményt vonhat maga után, hiszen a tartósan magas glükózszint az egész szervezetre komoly hatással van. Ilyen például a diabétesz neuropátia, mely az agyon és a gerinc­velőn kívüli idegek zavarát jelenti.

A probléma egyik jel­lemző tünete a fáj­dalom, később a csökkent érzékelés, érzékkiesés, bizser­gés, hangyamászásszerű érzés, zsibbadás.

Akár amputációhoz is vezethet

Bár a diabétesszel küzdők számára a betegség nem ismeretlen, ennek ellenére sokan nem tulajdoníta­nak annak nagy jelentőséget, ha úgy szereztek sérülést, hogy nem is tűnt fel nekik, azaz érzéketlenek voltak a sérüléssel kapcsolatban. Pedig már az első panaszok meg­jelenésekor érdemes orvoshoz for­dulni, ugyanis kezeletlen esetben akár fekélyhez, illetve diabéteszes lábhoz is vezethet a zavar.Ez utóbbi a diabétesz komplex szö­vődményei miatt alakul ki, és rossz esetben akár az adott végtag amputálását vonhatja maga után.

Diabéteszes láb tünetei

• csökkent fájdalomérzés

• csökkent hőérzet

• láb kiszáradása, hámlása

• nehezen gyógyuló sebek

• a láb ízületei deformálódnak

• bőrkeményedés/tyúkszem

• bizonytalan járás

Ilyen vizsgálatokra számítson

Ha azt tapasztalja, hogy érzéket­len a sérüléseire, úgy nagyon fon­tos, hogy mihamarabb forduljon orvoshoz! A vizsgálat során a lá­bak alapos átnézése történik, se­bek, elváltozások után kutatva (ezt a betegnek otthon is rendsze­resen el kell végeznie!), majd kü­lönböző tesztek segítségével ellen­őrzésre kerül többek között a ref­lex, a verejtékelválasztás, a vibrá­cióérzet, a tapintó funkciók, a perifériás pulzus, valamint a hő­érzet is.

Ha bebizonyosodik a diagnózis, megfelelő terápiával elkerülhető a betegség romlása. Ennek keretein belül a legfontosabb a vércukor­szint beállítása, a fájdalomcsillapí­tás, speciális cipő, talpbetét viselé­se, hidratálás, valamint a rendsze­res otthoni önellenőrzés. Ha már fekély is kialakult, akkor csakis komplex terápia vezethet ered­ményre, sebész, diabetológus, die­tetikus, angiológus, ortopéd or­vos, bőrgyógyász bevonásával.

Forrás: Cukorbetegközpont

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?