Bőrünk ellensége a meleg és a nedvesség

szájmaszk

Ha rendszeresen és hosszú ideg szájmaszkot viselünk, számíthatunk rá, hogy előbb-utóbb valamilyen bőrhiba vagy -betegség alakul ki. A koronavírus-járvány alatt született meg – a maszk és az akné szóból – a maszkné kifejezés.

Az akné főleg a maszk által takart száj, áll és arc környékén jelenik meg. Kezdetben csak az orvosok és az egészségügyben dolgozók figyeltek fel rá, de mára már szinte az egész népességre jellemző.

Viszketés és gyulladás

„Fő oka a meleg és a nedvesség, ami a szájmaszk alatt képződik. A bőr állapotát a smink és az is ronthatja, hogy a maszk dörzsöli a bőrt, fokozódik a faggyútermelődés, a pórusok eltömődnek, és bőrhibák és gyulladt pattanások képződhetnek” – figyelmeztetett dr. Adriana Tomeková bőrgyógyász.
A meleg és a nedvesség viszketést válthat ki, szárazzá és gyulladttá teheti a bőrt. Negatívan hathat rá a pandémia okozta félelem, szorongás. Mivel az arcmaszkot valószínűleg még sokáig viselni fogjuk, összegyűjtöttünk néhány tanácsot arra, hogy hogyan előzhetjük meg a maszknét.

Frissítsük fel a maszkot!

Mindennek az alapja a bőr és a szájmaszk rendszeres tisztítása, persze, ha nem egyszer használatosról van szó. Amikor kimossuk a maszkot, eltávolítjuk róla a fag?gyút és a bőrsejteket, amelyek ronthatják a bőr állapotát. Íme egy hasznos tanács arra, hogyan frissítsük fel napközben a maszkot: antiszeptikus eukaliptusz spray-vel fújjuk be a belső részét. Egyszer fújjuk be vele, majd néhány másodpercig ne tegyük fel. A felfrissített szájmaszk szabaddá teszi, fertőtleníti a légutakat, és alkalmassá válik a további viselésre.

Melyik anyag a legjobb?

Hogy minél kisebb kárt okozzunk az arcbőrnek, kellemes, természetes anyagból készült szájmaszkot válasszunk, például 100 százalékos pamutot, esetleg világos selymet vagy szatént. Ezek az anyagok kevésbé tartják a hőt és nedvességet, és ezért nem ingerlik a bőrt. Fontos továbbá a gyakori csere, mosás és szárítás. Mivel a szövet felfogja a port és a baktériumokat, jó, ha használat előtt kivasaljuk. Ezzel megelőzzük a fertőzés kialakulását.

Tartsunk szünetet!

Az egészségügyi dolgozók naponta viselnek maszkot, s meg is találták a módját annak, hogyan védjék a bőrt. Legjobb, ha rendszeresen legalább 15 perces szünetet tartanak, hogy a bőr megpihenjen és friss levegőhöz jusson. Ezt megtehetjük a szabadban, ahol nincs senki, vagy a gépkocsiban, esetleg otthon.

A smink csaknem felesleges

Ha lehet, a szájmaszk viselésének idején ne sminkeljük az egész arcot, vagy legalább azt a részt ne, amely egész nap fedve van. Ugyanis már magától a sminktől is eltömődhetnek a pórusok, s ha még maszkot is viselünk, a meleg és a pára hatására hamarosan gondok adódhatnak. Minden este alaposan tisztítsuk meg a bőrt, főleg akkor, ha sminket használunk. A pórusokból gondosan el kell távolítani a szennyeződést, az izzadságot és a faggyút, de nem agresszív készítményekkel, amelyek néha nagyobb kárt okoznak, mint hasznot.

A „maszkné” ellen csak finoman

„Ha a maszk alatt akné alakul ki, ne használjunk agresszív kozmetikai készítményt, bőrradírt vagy alkoholtartalmú szárító készítményt. Akkor is bánjunk kíméletesen a bőrrel, ha tisztítjuk. Olyan készítményt használjunk, ami megnyugtatja és regenerálja a bőrt, például hialuronsavat tartalmazó hidratáló kérmet. Ajánlatos több tiszta vizet inni, ami belülről hidratálja és salaktalanítja a szervezetet. Ha hosszabb ideig nem tudunk megszabadulni a szájmaszk alatt kialakult aknétől, keressünk egy tapasztalt bőrgyógyászt, aki rendbe teszi a bőrünket” – tette hozzá a szakember.
 

Ne feledjék!

Nincs fiatalos és egészséges bőr C-vitamin nélkül. Erős antioxidánsról van szó, amely elhárítja a fertőzést, és aktív szerepet játszik a sérült sejtek regenerálódási folyamatában.

(Az izdravie alapján: kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?