Az optimizmus tartósít

– Hogy mit teszek az egészségemért? Erre nem tudok egyértelműen válaszolni, kezdi a beszélgetést Kopócs Tibor képzőművész. – Szerencsére nem panaszkodhatom. Valójában semmit nem teszek azért, hogy az egészségem olyan, amilyen... Lehet, hogy a génjeim, amelyeket a szüleimtől kaptam, normálisan működnek.

Régóta ismerlek, tudom, hogy mindig is mértékletes életmódot folytattál...

– Ehhez a pályához elvárásként is kötődik egyfajta bohémság. De rám ez nem jellemző. De elárulok valamit: az egyetem után az Új Ifjúsághoz kerültem, és új emberként kicsit ajnároztak a kollégák. Tóth Elemér barátként fogadott, s ennek jeleként egy délután elvitt a lakására, agyonetetett, agyonitatott. Este lett, hat óra, fél hét, és én úgy lerészegedtem, hogy nem tudom, hogyan jutottam ki az állomásra. Akkor még ingáztam Pozsony és Dunaszerdahely között. Csak arra emlékszem, hogy valahogyan felkerültem a vonatra, de Vereknyénél már rám jött a hányinger, kidugtam a fejem a vonatból és Dunaszerdahelyig hánytam. Talán ez hozta működésbe a féket, hogy azóta sem tudok többet inni, mint amennyi jólesik.

Pedig bohém körökben forgolódtál, képzőművészek, újságírók között, majd tíz évig a színháznál. S rossz néven veszik, ha valaki kilóg a sorból...

– Igen, csak szerencsémre a színháznál úgy alakult, hogy annak ellenére, hogy tervező művész voltam, szcenikát, díszletet, jelmezt terveztem, a műszaki gárdához tartoztam. S ez két külön csapat. A színház akkor falujáró volt és nekem nem volt kötelességem a falujárást abszolválni. A főpróbát a színházban tartották, de a bemutatót falun, s ott megvendégelték őket. Mivel nem utaztam velük, ebből is kimaradtam – szerencsére.

Mi az, ami konzerválja az embert?

– A lelki harmónia és az optimizmus. Hosszú távú terveket nem készítettem, de mindig megvoltak a holnapra, a másnapra szóló elképzeléseim. Este vagy éjszaka néhány gondolat erejéig elterveztem, hogy a másnapot hogyan oldom meg. S úgy ébredtem, hogy ez a mai napra való feladat, amit el kell végezni. És el is végeztem, s ez adott örömet.

Szigorú napirend szerint élsz?

– Amíg kötelezettségeim voltak valamilyen munkahelyen, addig kénytelen voltam alkalmazkodni. Tíz évig tanítottam a gútai magániskolában. Reggel fél hatkor keltem. Ez tragédia volt számomra, különösen télen, amikor még tök sötét van. Hétkor kocsiba ültem, sokszor még a volán mögött is bóbiskoltam. De amióta otthagytam a tanítást, második éve, nem győzöm magamat dicsérni, hogy milyen jót tettem, mert nincs a kötelességből adódó stressz, hogy fel kell kelni, nem szabad elkésnem... Most ugyanúgy felébredek fél hétkor, de tudom, hogy senki sem hajt, forgolódok egy kicsit, aztán lemegyek a műtermembe, ott egy korty kávé mellett elszívok egy cigit, s átgondolom, hogy akkor a mai napra ez lesz a feladat, s nagyon jól érzem magamat. Megyek a fürdőszobába, rendbe teszem magam, elkészítem a reggelimet...

Mit?

– Az utóbbi néhány évben bevált a kukoricapehely, nyakon öntve mézes kakaóval, teszek bele mazsolát, tökmagot, esetleg babapiskótát – ha van otthon. Ez nagyon jó reggeli indítás. Ezzel délig jól megvagyok, nem terhelem a gyomromat nehéz ételekkel. Az elmémet a munkára összpontosíthatom.

Vannak tiltott ételeid? Vagy úgy van, hogy „ezt nem eszem, ezt nem szabad”?

– Soha nem fogyókúráztam, as úlyom ugyanúgy 76 kiló, mint húsz évvel ezelőtt. Néha 77-78.

De olyankor sem tartózkodom az ételektől. Délben azt eszem, amit a feleségem főz, vacsorázni pedig mindenki azt eszik, amit akar. A legtöbbször tejet, kiflivel, valami könnyűt.

A képzőművészet nemcsak szellemi munka, jó fizikai kondíciót is kíván.

– Csak egyet említek: az év elején nagyméretű linókat metszettem, és ahhoz bizony kellett a fizikai kondíció. Legutóbb csempemozaikot készítettem a gyerekeimnek: a csempét metszeni, vágni, illesztgetni, ragasztgatni, hát ahhoz is kell erő.

A napot kávéval és cigivel kezded... Ez az egyetlen káros szenvedélyed?

– Ha annak lehet nevezni a cigarettát. A nagyokosok elítélik, de szerintem ez is az emberi szervezet kérdése, hogy mennyire fogadja be. Ha lelkifurdalással szívom a cigarettát, mellékelve az agyamnak a negatív hatásokat, akkor biztosan ártana. A napi egy doboz még nem okozott kárt a szervezetemben. Egyik kollégám azt állította, hogy bizonyos nikotinmennyiség kell is a szervezetnek. Én ezzel egyetértek. Pár napja beszélgettünk a barátommal. Mesélte, hogy valami természetgyógyász járt náluk és a barátomnak nagyon rá kellett volna gyújtania. Megkérdezte a vendégtől, uram, maga nem dohányzik? Az illető azt felelte, hogy dehogyisnem! Minden egészséges ember dohányzik, csak a beteg emberek nem dohányoznak. Hát ez nekem nagy elégtétel volt. Én is cigarettázom, tehát egészséges vagyok.

Kopasz-Kiedrowska Csilla