Az ön veséje egészséges?

Veseelégtelenségben világszerte 500 millió ember szenved. Többségük nem is tud róla, így orvoshoz csak előrehaladott állapotban mennek el. A dialízisre járó szlovákiai betegek egyötöde néhány hónappal, évvel korábban egyáltalán nem tudott a betegségről.

Legtöbbször alattomosan, tünetmentesen alakul ki a krónikus vesebetegség, így sokkal több embert érint, mint gondolnánk. Egy nagyszabású felmérés szerint tíz felnőtt ember közül egynek vesekárosodása van, vagyis a szervezetből nem távoznak a méreganyagok, s káros lerakódások alakulnak ki. Ha beteg a vese, ez a távolabbi szerveket is károsítja. Az ilyen embereket tízszer gyakrabban fenyegeti az infarktus és az agyi érkatasztrófa veszélye, mint az egészségeseket. A korai felismerés megállíthatja a folyamatot. Elsősorban az emberek tájékozottságának alacsony szintje és a betegség veszélyes terjedése indokolta, hogy – a vese világnapján – március 8-án világméretű kampány indult, amelybe természetesen Szlovákia is bekapcsolódott. Nyolc város nagy bevásárlóközpontjában március 14-ig tájékoztató lapokat osztogatnak majd az emberek között, hogy minél többet tudjanak meg erről a betegségről. Ingyenes vérnyomásmérés is lesz, hiszen ez a vesebetegség jelentős kockázati tényezője. A vese világnapját 2006-ban hirdette meg a Nemzetközi Nefrológiai Társaság, s azóta március második csütörtökén nagyobb figyelem irányul erre a páros szervre. A szakemberek egybehangzóan hangsúlyozzák, hogy az egészséges vese érdekében meg kell változtatni az életmódot, különös hangsúllyal a fizikai aktivitás fokozására. Aki már beteg, annak diétáznia kell, ügyelnie kell a só, a fehérje, az ásványi anyagok bevitelére és a megfelelő hormonszint megőrzésére. Rendkívül fontos a rendszeres folyadékbevitel. Meg kell őrizni vagy megközelíteni az optimális testsúlyt, s abbahagyni a dohányzást. Rendkívül fontos, hogy felismerjük a figyelmeztető jeleket. Sokat segíthet a betegség kivédésében, ha időnként „átmossuk” a veséinket, hogy ne képződjön bennük homok. Erre a legalkalmasabb növény a spárga, amelynek hamarosan kezdődik a szezonja. Időnként végezzünk spárgakúrát: két-három óránként fogyasszunk el 200-300 g spárgát. (ki)

A március 8-án indult világméretű kampány célja felhívni a laikus közvélemény figyelmét a vesebetegség első jeleire, kockázataira és szövődményeire, hangsúlyozni a megelőzés és a korai felismerés fontosságát, felfedezni a vesebetegség rejtett formáit.

Amit tudni kell

Okok

vesegyulladás

a húgyutak fertőzése

a húgyutak obstrukciója

született vesebetegség

Szövődmények

szív- és érrendszeri szövődmények

a csont anyagcserezavarai

vérszegénység és véralvadási zavar

a belső környezet zavara

immunzavar

táplálkozási zavarKit veszélyeztet?

a cukorbajban vagy magas vérnyomásban szenvedőket

az időseket

a túlsúlyosakat

a dohányosokat

a más vesebetegséggel küszködőket

akiknek hajlamuk van rá

ÚJ SZÓ-tipp

Vízhajtó vesetea

Ez a vízhajtó teakeverék serkenti a vesék működését.

Hozzávalók: 1/4 liter víz, 10 g babhéj, 5 g csipkebogyó magokkal együtt, 5 g petrezselyemgyökér, 5 g lestyángyökér

Két kanál keveréket forrázzunk le, 5 percig főzzük, majd szűrjük le. Naponta 2 pohárral igyunk belőle.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?