Nem vadon termő, hanem termesztett gyógynövény a bíbor kasvirág (Echinacea purpurea). Magja beszerezhető, melegágyba kell vetni, majd palántázni. Az első évben csak leveleket hajt, a másodikban már virágzik.
Az immunrendszer erősítője
Gyógyászati szempontból a gyökere a legértékesebb, de csak a 3-4 éves példányoké. Meg kell mosni, és hosszában felvágni, hogy könynyebben száradjon. Ezután következik a virág, végül a levél szárítása.
Legértékesebb hatóanyaga az echinakozid glikozidikus, amelynek baktériumölő hatása van. Van benne bioaktív poliin, illóolaj, cserzőanyag és más bioaktív anyag.
A kasvirág baktérium- és vírusölő, erősíti az immunrendszert, fájdalomcsillapító, rákellenes és bőrgyógyászati növény, gombafertőzés, reuma és influenza elleni szer, segít a sugárterápiánál is.
Leggyakrabban szeszes kivonatát, tinktúráját használják. Ha úgy érzi, hogy betegség kerülgeti, óránként egy kávéskanálnyit vegyen be belőle mindaddig, amíg el nem múlik a veszély. A tinktúrát ne nyelje le azonnal, hanem tartsa minél tovább a szájában. Ha teljesen elmúlt a veszély, naponta háromszor egy kávéskanállal vegye be.
Baktériumellenes hatása a következő hatásmechanizmuson alapszik: az emberi szövetekben van egy vegyület, a hialuronsav, amely nem engedi bejutni a szervezetbe a baktériumokat. A baktériumoknak azonban van egy olyan enzimjük, amely feloldja ezt a védőpajzsot, és így az ember védtelenné válik. A kasvirág egyik hatóanyaga, az echinakozid elpusztítja a baktériumok ilyen enzimjét. Tehát úgy hat a kasvirág, mint a penicillin. Ez a hatás nemcsak a baktériumok, hanem az egyes vírusok ellen is tapasztalható. A kasvirág kivonata segít a visszérbántalmak, a visszeres lábak, az aranyér és a lábszárfekély kezelésében, tompítja a reumatikus fájdalmakat. Az echinakozid olajozza az ízületeket.
A kasvirágnak a sejtekben termelődő interferon révén rákellenes hatása is van. A leukémia és néhány daganatfajta esetén is hatásos lehet. A rák egyik gyógymódja a sugárterápia. Hogy ne legyen annyira káros, más gyógynövényekkel együtt a kasvirág segít a fehérvérsejtek megóvásában. Baktérium- és vírusellenes hatása segíthet a mandulagyulladás, torokgyulladás kezelésében, lábgomba és hüvelyfertőzés kezelésében is hasznos lehet. Ujjközi bőrgombásodásnál segít a következő főzet: 100 g bíbor kasvirágot, 50 g diólevelet, 100 g bazsalikomot és 50 g tölgyfakérget összekeverünk. 3-4 evőkanálnyi mennyiséget 2 liter vízben 5-10 percig főzünk, majd egy edénybe szűrjük, és annyi meleg vizet öntünk hozzá, hogy a lábfejet ellepje. Ebben kell naponta 15-20 percig áztatni a lábat lefekvés előtt, majd propoliszos krémmel kenjük be.
Nem elhanyagolható a külső alkalmazása sem. A kasvirág kivonata krémbe keverve segít az ekcéma, ajakherpesz, nemi szervi herpesz, felfekvés és lábszárfekély gyógyításában. A kasvirág kivonatát tartalmazó hidratáló krém szépít, selymesít, ránctalanít. Más gyógynövények szeszes kivonatával keverve még jobb hatást érhetünk el. A terhes nőkön kívül csaknem mindenkinek ajánlott a bíbor kasvirág. Nekik is csak a szeszes kivonat tilos, a tea nem. Ugyanez vonatkozik a kétévesnél fiatalabb gyermekekre is. A bíbor kasvirág szeszes kivonata egy betegség esetén tilos, ez pedig a májkárosodás. Ebben az esetben a kasvirág vizes kivonatát alkalmazzuk.
A szerző természetgyógyász
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.