Az ágy finom jelzései

Minden hiába, az ember hazudni is tud, ha kell. Sőt még a szexben is tud alakoskodni. Csak alvás közben nem. Akkor minden kiderül.

1. A közelség után vágyik

A nő oldalra fekszik, háttal a partnernek, a férfi keze a nő testén van.

Ilyen pózban fekszenek azok a párok, akik már régen együtt élnek, jól érzik magukat együtt, bár nem néznek egymás szemébe. Ez az érintés mély érzelmet fejez ki, de nem szenvedélyt.

2. Nem teljes biztonság

A férfi szétterpeszkedik az ágyon, alig érinti meg a nőt, a hely nagy részét elfoglalja. A nő oldalra fekszik, háttal a partnerének.

Ha a nő gyakran alszik ebben a kellemetlen helyzetben, valószínűleg nem érzi magát biztonságban, bár a partnere mellett fekszik. A férfi helyzete arról tanúskodik, hogy biztos a dolgában. A levegőben azonban már a feszültség szikrái repkednek. A nő szívesen kitérne a konfliktus elől, megértést keres, de nem kap. Lényeges változások vannak a láthatáron. Talán az ország másik végére akar költözni, csak a nő még nem tud róla.

3. Az első napok

A nő hanyatt, a férfi az oldalán fekszik, háttal gyengéden érintik egymást.

A nő kellemesen érzi magát, elégedett a szeretettel, amit kap. A férfi azonban az anyai szeretetet keresi, ami később ellenérzést válthat ki a partnerből. Ez a kapcsolat valószínűleg még csak az elején van, s a nőnek nincs akkora szüksége a férfira, mint fordítva. Érzelmileg öszsze vannak kapcsolódva, megérintik egymást, ami azt jelenti, hogy megtalálták a közös hangot.

4. Vihar előtt

Mindketten oldalukon fekszenek, háttal egymásnak, mindketten a saját felükön alszanak.

A távolság a kapcsolatban jelen lévő feszültségre utal. Lehet, hogy a láthatáron van egy igazi házastársi vihar. Nincs remény, hogy a két ember gyengéden közeledjen egymáshoz és egymás szemébe nézzen. Ha a kapcsolat az elején tart, akkor valószínűleg az első konfliktus hamarosan kirobban. Ha a kapcsolat régi, ez a fekvés a felhalmozódott problémákra utal.

5. Igazi szerelmesek

A férfi hanyatt fekszik, a nő arccal feléje fordul, oldalt felé fordul, keze és lába a férfi testén.

Ennek a póznak van egy nagy előnye: a partnerek bármikor felébrednek, mindig egymás szemébe nézhetnek. Ez a bizonyítéka annak, hogy kölcsönösen jól érzik magukat a kapcsolatban. A nő valósággal rátapad partnerére, menedéket keres benne, vágyódik utána, mindig a közelében szeretne lenni. A férfi nem függ túlságosan a nőtől, de érzelmei őszinték. (zd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?