A terhesség alatti stressz személyiségzavart okozhat

terhes

Finn kutatók több mint 3600 terhes nőt kérdeztek meg havonta arról, hogy éltek-e át stressz, és ha igen, kisebb vagy nagyobb mértékűt. A résztvevők Helsinki környékén laktak, a gyerekeik 1975–1976-ban születtek. 30 éves korukban megvizsgálták, hánynál diagnosztizáltak személyiségzavart.

Negyven olyan esetet találtak, ahol kórházi kezelésre is szükség volt, tehát a terhesség alatti súlyos stressznek hosszú távú hatása lehet a gyerekekre. Az anyákat sújtó stressz forrása lehetett egyebek mellett a párkapcsolati, szociális vagy lelki problémáknak. A személyiségzavar azt jelenti, hogy a beteg személyisége megnehezíti a saját és környezete életét: vannak, akik túlzottan szoronganak, érzelmileg labilisak vagy antiszociálisak, a tünetek széles skálán helyezkednek el. A tudósok szerint minden huszadik ember szenved személyiségzavartól, nagyobb az esélyük a depresszióra, alkoholizmusra vagy kábítószerfogyasztásra. Az ok nem ismert, lehet, hogy az agyban végbemenő változások, az öröklődés vagy más gyermekkori tényezők állnak a háttérben. A kutatók igyekeztek kiszűrni az egyéb tényezőket – egyebek mellett a terhes nő pszichiátriai betegségeit és dohányzását –, hogy kiderüljön, mekkora szerepet játszik maga a terhesség alatti stressz. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a gyerek későbbi depressziója, szorongása és a skizofrénia összefügg a terhesség alatti stresszel.

(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?