A táplálkozás is befolyásolhatja

A fejfájás számtalan oka közül az egyik az, ha nem azt esszük, amit kellene. Miért nyelnénk a fájdalomcsillapítókat, ha egy-egy étel elkerülésével eleve megelőzhető a baj. Bizonyára kevesen gondolnak arra, hogy az evéstől is fájhat a fejük.

Jutkának gyakran fáj a feje. Mondhatnánk erre, hogy a fejfájás banális panasz. Jutka fejfájása azonban ettől abban különbözik, hogy minden más betegség, látszólag minden előzmény nélkül, teljes jólét közepette, hirtelen keletkezik. Néha a fejfájást hangulatváltozás, indokolatlan jó-, vagy rosszkedv előzi meg. Gyakran az étvágya is fokozódik, elsősorban édességeket kíván fogyasztani. Ilyenkor fáradtnak, levertnek érzi magát, majd rendkívül erős, éles, lüktető, tűrhetetlen erejű féloldali fejfájást érez, szédül, szeme káprázik, hányinger kínozza, esetleg hányik is. Ez az erős, rohamszerű fejfájás Jutkát az ágyhoz szegezi, de elsötétített szobában néhány óra alatt magától is elmúlnak a tünetei. Lehet, hogy Jutka olyan megbetegedésben szenved, amit Hippokratész már több mint 2000 évvel ezelőtt észlelt? Nevezetesen, hogy egyes embereknél sajtfogyasztást követően fejfájás jelentkezik. Ebben az esetben migrénről van szó.

A fejfájással jelentkező beteg kivizsgálásra szorul, melynek során ki kell zárni egyéb betegség fennállásának a lehetőségét (pl. daganat, vérzés, gyulladás stb.).

Ma már a migrénes roham oldására számos hatásos gyógyszer áll rendelkezésre.

A migrén önálló kórkép, melyben különböző provokáló tényezők hatására felszabaduló kémiai anyagok, ún. mediátorok (pl. szerotonin) játszanak lényeges szerepet. Előfordulása a lakosság körében 4-10 százalékra tehető.

Úgy tűnik, hogy a mezőgazdasági dolgozók és a gyári munkások esetében ritkábban jelentkezik, mint a magasabban kvalifikált egyéneknél. Nőknél kétszer olyan gyakori, mint a férfiaknál.

Előidézésében öröklődő és környezeti tényezők játszanak szerepet. A genetikus tényezők szerepét mutatja az, ha mindkét szülő migrénben szenved. Ebben az esetben az utódok 70 százalékánál, ha csak az egyikük fejfájós, az utódok 45 százalékánál várható a betegség jelentkezése.

A fejfájást előidéző tényezők közül a dolog természeténél fogva, a táplálkozási szakember a táplálékallergia kóroki szerepét emeli ki, bár ez csak az esetek kis részében felelős a migrén előidézéséért. Atópiás egyénekben leggyakrabban tej, sajt, csokoládé, tojás és a gabonafélék provokálhatják a fejfájást.

A táplálékallergia tünetei rendkívül színesek, változatosak, nagyon sok szervet érinthetnek. Leggyakoribbak az emésztőszervi tünetek (hasmenés, hányás, haspuffadás, hasi görcsök), gyakoriságban ezt követi a bőrelváltozások (ekcéma, száj körüli szárazság, fülcimpa alatti berepedés, csalánkiütés, viszketés stb.). A légúti tünetek közül legtöbbször az orrfolyás, az orrdugulás, a rohamokban jelentkező tüsszögés, a hörghurut és az asztma fordul elő.

Az ételérzékenység okozhat a fentieken kívül még pl. vashiányos vérszegénységet, középfülgyulladást, ízületi problémákat, súlyos esetben sokkot is. A táplálékallergiához köthető migrén nem gyakori, de lehetőségével mindig számolni kell. A rohamot számos egyéb tényező is kiválthatja, mint pl. házi por, háziállatok szőre, pollen, stressz, menstruáció, különböző gyógyszerek, dohányfüst, ételszag és klimatikus faktorok is.

Annak az igazolása vagy kizárása, hogy valamelyik táplálék, vagy táplálék-összetevő felelős a tünetekért, hoszszadalmas eljárás, az ún. keresődiéta és egyéb diagnosztikus eljárások sokszor elveszik a beteg kedvét, bizalmát. Mégis nagyon fontos a pontos diagnózis, hogy csak a bizonyíthatóan adverz reakciót kiváltó ételt zárjuk ki az étrendből, mert az esetleg feleslegesen túl szigorú diéta nemcsak pszichoszociális terhelést okoz, hanem a hosszan tartó megszorítás energia-, fehérje-, vitamin- és nyomelem-hiányhoz is vezethet.

Az elkerülő diéta – amikor az allergiát kiváltó ételt kizárjuk az étrendből – megvalósítása sem egyszerű feladat, mert az élelmiszerek általában többkomponensűek, s az allergizáló anyag kis mennyiségben esetleg olyan élelmiszerekben is előfordulhat, ahol nem számítunk rá, pl. szójafehérje a felvágottakban, vagy glutén a tejdesszertekben stb.

Mi okozhatja?

Fejfájást idézhet elő, ha elhasználódott a levegő a teremben, és nem szellőztetnek, még abban az esetben is, ha dohányfüsttel nem is súlyosbítják a helyzetet. Vannak olyanok is, akik az időjárás változásaira érzékenyek, és a fronthatások váltanak ki náluk fejfájást.

Egy-egy átmulatott éjszaka után senki sem csodálkozik, ha másnap fáj a feje. De mulatni sem kell, ugyanis egy végigdolgozott, átvirrasztott éjszaka is elég ok a másnapi fejfájásra. Fejfájás lehet légúti vírusfertőzések, krónikus orrmelléküreg-gyulladás, szemészeti, számos belgyógyászati és hematológiai, neurológiai stb. megbetegedés tünete is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?