A szűrés mindennél fontosabb

mellek fala

Ősszel a budapesti Vígszínházból indult és az elmúlt napokban Kassa után  a pozsonyi Új Színpad előcsarnoka érkezett a mellek fala, ami a Szigorúan ellenőrzött mellek elnevezésű nemzetközi projekt része. Főszervezője a Mellkárosult Nők Cseh Szövetsége, a Ružová stužka n.f., az Europa Donna Slovensko és az Amazonky polgári társulás. A projekt annak a kampánynak a folytatása, amelyet a cseh szervezet az 50. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon indított el. A siker arra ösztönözte a szövetséget, hogy hosszú kampánnyá változtassa a projektet.

 

Célja, hogy felhívja a figyelmet a mammográfiás mellrákszűrés fontosságára. Arra ösztönzi a nőket, hogy vállaljanak felelősséget egészségükért. Nemrég számoltunk be arról, hogy az egészségügyi minisztérium a 2019-es évet a megelőzés évének nyilvánította. Ebben az évben több szűrőrprogramot indít el, beleértve a mellrákszűrést is.

Amint azt Dr. Alena Kállayová onkológus hangsúlyozta, a mammográfiás szűrővizsgálatnak az a célja, hogy időben felfedezze a mell rosszindulatú elváltozásait, amikor a kezelés sikere lényegesen jobb. Csehországban a szűrővizsgálat már 17 éve folyik, és az eredmények önmagukért beszélnek. Szlovákiának még nagyon sok pótolnivalója van: az ingyenes szűrővizsgálatra a 40-69 éves nőknek mindössze 20 százaléka jár. Ezzel magyarázható a magas halandóság is – nálunk évente 300 nő hal meg feleslegesen csak azért, mert elhanyagolta a szűrővizsgálatot. A mellrák ugyanolyan betegség, mint a többi, s legsikeresebben korai stádiumban kezelhető.

Az Amazonky polgári társulás, a Ružová stužka, nonprofit szervezet, az Europa Donna Slovensko  a múlt évben országos felvilágosító kampányt folytatott a mammográfiai kivizsgálásról. Az érdeklődőket megtanították arra, hogyan kell helyesen végezni a mell önvizsgálatát, cáfolták a mammográfiával kapcsolatban napvilágra került tévhiteket, kiemelték az egészséges életmód és a megelőzés fontosságát.  

A mellfal egészséges és beteg mellek gipszlenyomataiból áll.  A szlovákiai nőknek is lehetőségük van arra, hogy gipszlenyomatot készíttessenek mellükről (január 24. és február 4. között, valamint 11-én). A betegeknek ingyen készítik el a lenyomatot, az egészségeseknek 40 eurót kell fizetniük, s a pénz az Amazonky polgári társulás számláját gazdagítja.  A  figyelemfelhívó kampány végállomása 2019. júniusában, a Prágában megrendezésre kerülő Reach to Recovery International nemzetközi konferencián lesz, amely az egészséges és beteg nők együvé tartozásának jelképe.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?