A szőrtelenítés nem csupán szőrszálhasogatás

Az ápoltsághoz ma már hozzátartozik a felesleges, esztétikailag zavaró szőrszálak eltávolítása. Még akkor is, ha ez a női szépségápolás legkevésbé kedvelt művelete.

A nő csupán annyi kedvezményt kap az élettől, hogy a mindennapos borotválkozásra kényszerített férfiakkal szemben ritkábban kell kínoznia magát. És válogathat a kínzóeszközökben.

Szőrtelenítő csipesz

Használata lassú, maga a művelet fájdalmas, lényegében egyenként kell megvívni a csatát minden egyes szőrszállal. Éppen ezért csak kis felületeken célszerű alkalmazni, leginkább a szemöldök formázására. E kényes területen a többi eszköz amúgyis több kárt okozna, mint hasznot. Ötlet: a szemöldök ritkítását végezzük erős fényben és nagyító tükör előtt, hogy világosan lássuk a követendő vonalat. A szőrszálat egészen a tövénél ragadjuk meg, és egy határozott mozdulattal tőből rántsuk ki. Ha csak letépjük, napok alatt újra nő.

Borotvapenge

Sokan tartanak tőle. Holott sem dúsabb, sem erősebb nem lesz nyomában a kinövő szőr. Viszont aki ezt a megoldást választja például a lába rendszeres szőrtelenítésére, számítson arra, hogy alkattól függően három-öt naponként a műveletet meg kell ismételnie. A borotva ugyanis nem húzza ki, csupán tőben vágja el a szőrszálakat, így a láb akár már másnap „borostás” lehet. A penge nedves bőrfelületen simábban csúszik, ám éle nem kényezteti a bőrt, ezért a láb mellett legföljebb még a hónalj tájékán használható. Biztonságos az eldobható műanyag borotva, a csomagban lévő öt darab mindegyike akár ötször-hatszor használható. Tanács: a frissen borotvált felületet kenjük be bőrnyugtató krémmel.

Női villanyborotva

Könnyebb, kényelmesebb és egyszerűbben kezelhető, mint a férfiak számára készült modellek. Nem is érdemes kölcsönvenni a család férfitagjainak villanyborotváját, egyrészt mert az ilyen akciókat ritkán veszik jó néven, másrészt a két típus különben sem ugyanazt tudja. A férfiaké csak vág, míg a női borotvákban csipeszként működő tárcsák forognak, amelyek a kézi csipeszhez hasonlóan az útjukba kerülő szőrszálak nagyobb részét tövestől tépik ki. Hatásuk tartósabb és megbízhatóbb: annak, aki ilyet használ, akár három-négy hétig sem kell szőrtelenítésre gondolnia. A hosszabb szünetekért azonban kicsit meg kell szenvedni: a női villanyborotva működése millió apró tűszúrásként érzékelhető. Ennek ellenére a jó minőségű szerkezet tartósan nem irritálja a bőrt, az esetleges kipirosodás csillapító krém hatására néhány óra alatt megszűnik. Az arc kivételével bármelyik testtájon használható. Tanács: használat után ne felejtsük el kitisztítani a készüléket.

Gyanta és a viasz

Ma már nem „illatosítja” be az egész lakást, és a konyha sem válik csatatérré az olvasztástól. A korszerű és könnyen kezelhető gyantázó készülékekbe, zárt patronban kerül a többnyire kellemesen illatosított segédanyag. A massza a készülékből közvetlenül vihető fel a bőr felületére, megdermedése után azonban még mindig a hagyományos módszerrel kell leválasztani: a hozzáragadt, a szőrtüszőből kitépett szőrszálakkal együtt. Eredménye látványos és tartós, havi egyszeri használata bőségesen elegendő. Bármely testtájon biztonságosan alkalmazható. Előnye, hogy aki már jól begyakorolta a tépés műveletét, villanásnyi kellemetlenséggel megússza.

Szőrtelenítő készítmények

Lehet folyadék, zselé vagy krém. Vegyi hatóanyagukkal a szőrszálakat gyakorlatilag feloldják, és mivel kicsivel a bőr felszíne alá is behatolnak, hatásuk viszonylag tartós. Elvileg kíméletesebb megoldás, mint a pengés borotválás, de kockázatosabb. A hatóanyagokat ugyan gondosan tesztelik, az egyéni allergia kockázatát nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Ötlet: aki a szőrtelenítő kozmetikumok használata mellett dönt, először tesztelje le saját bőrének tűrőképességét. Ha a szer netán bőrpírt okoz, célszerűbb eldobni vagy elajándékozni a maradékot, és más készítményekkel próbálkozni. Érdemes, mert például a felső ajak kényes környéke legszebben ezzel a módszerrel szőrteleníthető. (kk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?