A South Beach-diéta segítségével 6 kilót is fogyhat

Dr. Arthur Agatston, a program kidolgozója a következő mottóval népszerűsíti találmányát: „Adja le kilóit, nyerjen életet”.

A diéta során normális adag halat, csirke- vagy pulykahúst, de sok zöldséget, tojást, sajtot, diót vagy olívaolaj-öntetes salátát fogyaszthatunk. Naponta háromszor kell teljes értékű ételt ennünk, míg jóllakottságot nem érzünk. Nem leszünk többé éhesek. Sokak számára bizonyára nehéz lesz betartani a rendszeres tízórai- és uzsonnafogyasztást, de ezekre egyszerűen szükségünk van tekintet nélkül arra, éhesek vagyunk-e, avagy sem. Vacsora után pedig még vár ránk a desszert! Úgy látszik, hogy a neves floridai kardiológus jobb diétát ki sem találhatott volna.

1. A kilók szinte maguktól tűnnek el

Ugye már kíváncsi és szeretné azonnal kezdeni? Semmi akadálya, kezdjük mindjárt az első fázissal. Ez a legnehezebb, de megéri – két héten belül akár 3–6 kg-ot is fogyhat. A súlycsökkenés derékban lesz a leglátványosabb. Egyszerűbb lesz felhúzni a cipzárt, vagy begombolni a blúzt.

Bár a South Beach-diéta nagyon vonzónak tűnik, de főleg az első fázisban némi önmegtartóztatásra szükség lesz. Az első 14 napon felejtse el a kenyeret, rizst, burgonyát, tésztaféléket és péksüteményeket. Sőt még gyümölcsöt sem ehet! De ne féljen, két hét után fokozatosan újra kezdjük adagolni szervezetünknek ezeket az élelmiszereket. Az első fázisban tilos bárminemű édességet, kalácsot, süteményt, csokoládét vagy cukrot enni. Az alkohol is a tiltott termékek listáján van. Ha ön is azok közé tartozik, akik kizárólag kenyéren, tésztaféléken és burgonyán élnek vagy az az érzése, hogy egyetlen napot sem bír ki legalább egy pici édesség nélkül, talán maga is meglepődik majd, hogyan szűnik meg 2-3 nap múlva kínzó vágya.

2. Akkor fogy, ha azt eszik, amit akar

Az első 14 nap alatt szervezete hozzászokik az új étkezési szokásokhoz, és már másként reagál azokra az élelmiszerekre, melyektől ezidáig hízott. Ezért fokozatosan visszatérhetünk a tiltott élelmiszerekhez. Ha a kenyeret szereti, nyugodtan egyen. Ha a csokoládé a kedvence, ez sem tilos többé. Újra ehet gyümölcsöt is. A második szakaszt bármeddig tarthatja, a fogyás tempója kb. 0,5–1 kg lesz hetente.

3. Sikeresen a program végére

A harmadik fázisban a fogyás leáll. Arra szolgál, hogy súlyunkat hosszú távon megtartsuk. Dr. Agatston testsúlycsökkentő programja nem is igazán diéta, inkább életstílus. Bármilyen élelmiszert fogyaszthat, átlagos mennyiségű adagokban. A különféle kellemetlen tiltásokat nyugodtan elfelejtheti, de csak akkor, ha már sosem veszíti el a józan eszét és étrendjét rugalmasan alakítja ki. Fogyasszon olyan ételeket, melyek egyszerűen elkészíthetőek és a hozzávalók bármelyik élelmiszerüzletben beszerezhetőek. Figyeljen oda az állati eredetű zsiradék fogyasztására (marhahús, vaj), s részesítse előnyben a jó szacharidokat, melyek a gyümölcsben, zöldségben és a teljes őrlésű készítményekben találhatóak.

Ez a floridai diéta nemcsak karcsúvá tesz, hanem vérének összetétele is jelentősen megváltozik – csökken a koleszterinszint és az ún. trigliceridek aránya. A zsírok szűkítik az ereket, ami érgyulladáshoz, rosszabb esetben – a kilók gyarapodásával és az évek múlásával – szívinfarktushoz vezet.

A South Beach-program egyike azon keveseknek, melyeket tudományosan kutatott. Ezek is bizonyították, hogy ez a táplálkozási módszer nemcsak a túlsúlyosság hatékony ellenszere, de a vérkeringési rendszerre is nagyon pozitívan hat. Ha idővel előfordulna, hogy megint ragadni kezdenek önre a kilók, térjen vissza ismét a diéta első fázisához – akár csak néhány napra is.

Reggeli-tipp

Fehér tojásrántotta

Kevés olívaolajon 1 kanál apróra vágott hagymát és pirospaprikát megpirítunk. Tojáspótlóval leöntjük és miután részben besűrűsödött, az egyik felére 3 kanál reszelt sajtot szórunk. Ráborítjuk a rántotta másik felét és átsütjük.

Ebéd-tipp

Görögsaláta

Egy nagy tálban összekeverünk 8 apróra tépett salátalevelet, egy felkarikázott uborkát, fél csésze apróra vágott vöröshagymát és ugyanannyi Feta sajtot. Egy kis tálkában 2 kanál olívaolajból, 1 kanál szurokfűből és fél kanál sóból öntetet készítünk. Ráöntjük a zöldségre és jól összekeverjük.

Citromos filé limettel

4 db halfilét kockákra vágunk és három órára 2 citrom kifacsart levében áztatjuk. Lecsöpögtetjük és összekeverjük fél kanál fokhagymapasztával, 2 paradicsommal, fél hagymával, két és fél kanál korianderrel és egy citrom levével, végül ízlés szerint sózzuk-borsozzuk.

Vacsora-tipp

Gyömbéres csirkemell

Tálkában összekeverünk 1 kanál citromlevet, fél kanál borsot, másfél kanál reszelt gyömbért és két gerezd összepréselt fokhagymát. Ebben a masszában megforgatunk két félbevágott és bőrétől megfosztott csirkemellet és fél órára a hűtőszekrénybe helyezzük. Kevés olajon kisütjük.

Uzsonna-tipp

Pulykatekercs

4 salátalevelet korianderrel ízesített majonézzel megkenünk és mindegyikre egy szelet sült pulykamell szeletet helyezünk. Hagymával, paprikával ízesítjük és összetekerjük.

Sütemények

Mandulás ricotta

Fél csésze ricotta sajtot, negyed kanál mandulás esszenciát és fél zacskó apróra vágott mandulát összekeverünk egy tálban. Kihűtve tálaljuk, pirított mandulával díszítjük.

Mokka-krém

Fél csészényi ricotta-sajtot, fél kanál kakaóport, negyed kanál vaníliás esszenciát és egy adag cukorpótlót összekeverünk. Kihűtve tálaljuk, kakaóporral és csokoládéreszelékkel díszítjük.

Már soha többé nem leszek kövér!

Lefogyni általában mindenkinek sikerül. De a neheze csak ezután következik: hosszú távon megtartani súlyunkat.

Az ételhez kiépített új viszony elválaszthatatlan részévé kell, hogy váljon életstílusunknak. Itt-ott ugyan megszeghetjük, de az étel mennyiségét csak fokozatosan növeljük. Próbálgassuk, mit engedhetünk meg magunknak a szervezetünkkel szemben és legalább hetente egyszer ellenőrizzük testsúlyunkat. Étrendünkbe azonban inkább ne iktassunk olyan ételeket, melyek 400 kJ-nál több energiát tartalmaznak.

Ha sikerült lefogynunk, ne aludjunk babérjainkon, de ne is essünk rögtön pánikba, ha pár kilót visszahízunk. Megtörténhet ugyanis, hogy egy bizonyos idő eltelte után ismét hízni kezdünk. Ilyenkor nyilvánvaló, hogy valahol hibát követünk el. Legjobb, ha naplót vezetünk minden ételről-italról, amit a nap folyamán magunkhoz veszünk.

Azon is el kellene gondolkodnunk, az étel-e a legmegfelelőbb stresszoldó-szer. Sokkal jobban tennénk, ha inkább mozgással oldanánk fel a feszültségünket.

ĺme néhány jó ötlet:

Fitness

Salsarobic

Mi az? A rum, szivar és salsa mellett Kuba még egy exportslágert kínál, a salsarobicot. A salsa egy mártás, mely a latin-amerikai konyhának jellemző, pikáns ízét adja meg, de ugyanakkor az egyik legdinamikusabb táncstílus is. A salsarobic nem más, mint a jól ismert aerobic lépésvariációinak, temperamentumos ritmusának és tánclépéseinek a kombinációja.

Kinek ajánlott? Ha a latinos ritmusok hallatán rögtön táncra perdül, válassza a salsarobicot. Sem partnert, sem speciális öltözetet nem igényel, de nem árt, ha van ritmusérzéke és legalább alapfokú aerobic-gyakorlata.

Spinning

Mi az? A szobakerékpáron való taposásnál nincsenek összetett mozdulatsorok, mégsem egyhangú. Kitűnő kondíciójavító, zsírégető és formálja a testünket is. A spinning csoportban, zene és lektor társaságában zajlik, aki ügyel a helyes technikára, motivál és gondoskodik arról, hogy az óra szórakoztató is legyen.

Kinek ajánlott? Johnny G. Spinning azzal a tudattal fejlesztette ki ezt a sportot, hogy tudatosította, mindenkinek mások az igényei és céljai, ezért a spininget bárki élvezni tudja. Főleg azoknak ajánlatos, akik nem szeretik az összetett koreográfiákat és a koordinációigényes mozgást.

Nordic walking

Mi az? A nordic walking Finnországból ered, ott már szinte nemzeti sportnak számít, bár Európában még kevésbé ismert és elterjedt. A botokkal való sétálás kíméli a forgókat, szinte az összes izmot megmozgatja és kb. 40-50 százalékkal effektívebb, mint a botok nélküli gyaloglás. (nordic walkinggal 1 óra alatt kb. 400 kalóriát égetünk el, míg közönséges gyaloglással csak 280-at). Kinek ajánlott? Mindenkinek, aki szívesen mozog a szabad ég alatt, korra, nemre, ügyességre és kondícióra való tekintet nélkül.

(A Žena a život alapján feldolgozta Demecs Éva)

Ajánlott élelmiszerek

Marhahús: bármilyen rész

Szárnyasok: csirke- és pulykamell bőr nélkül, pulykasonka

Disznóhús: főtt sonka, angol szalonna, máj

Borjúhús

Sajtok: sovány sajtok, pl. csedar, cottage, mozarella, parmezán, ricotta

Diófélék: értelmes mennyiségben földimogyoró vagy pisztácia

Zöldség és hüvelyesek: spárga, bab, brokkoli, káposzta, karfiol, zeller, uborka, padlizsán, saláta, gomba, spenót, cukkini

Zsírok: legalkalmasabb az olívaolaj

Fűszerek és ízesítőszerek: bármilyen – adalékcukrot nem tartalmazó ízesítőszer, bors, húsléalap, torma

Egyéb: tojás, tofu, csökkentett zsírtartalmú lunchmeat, tetszőleges halfajták és cukormentes rágógumik.

Tiltott élelmiszerek

Marhahús: sovány része, vese, borda, zsíros részek

Szárnyasok: csibeszárny és csibecomb, kacsa, liba, minden szárnyas belsőségből készült termék (pástétomok stb.)

Disznóhús: sült sonka

Borjúhús

Sajtok: brie, eidam, teljes zsírtartalmú sajtok

Zöldség: sárgarépa, kukorica, fehér- és édesburgonya, paradicsom

Gyümölcs: minden fajtája, beleértve a grapefruitot és almát is

Keményítők és szacharidok: minden élelmiszer, mely tartalmazza ezeket, kenyér, péksütemények, gabonafélék, rizs, tésztafélék, zabkása

Tejtermékek: minden fajtája, tilos a joghurt, tej és a fagylalt is

Egyéb: bármilyen alkohol, beleértve a sört és bort.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?