A reuma nem egyetlen betegséget jelent

A legújabb felmérések szerint a népesség 15 százaléka krónikus, reumás fájdalmaktól szenved. A gyulladás következtében kialakuló reumás artritisz a betegek 80 százalékát rokkanttá teszi, és életüket 7-10 évvel rövidíti meg.

A közhiedelemmel ellentétben nem csupán az idősek szenvednek tőle, előfordul kiskorúaknál és 20-30 éves fiataloknál is. Az autoimmun megbetegedés olykor váratlanul jelentkezik, s rövid időn belül mozgásképtelenséget okoz. – Tornatanárként húsz évvel ezelőtt balesetet szenvedtem, majd a vizsgálatok megállapították, hogy térdmerevségemet artritisz okozza. Megszoktam, hogy a napot tornával kezdem, ám az idő folyamán a reggeli merevségtől nem néhány perces, hanem vagy fél-órás tornával szabadultam meg. Hivatásomtól búcsút vettem, irodában helyezkedtem el, előbb botra volt szükségem, később két mankóra is. Nemrég viszont a testemen kiütések jelentek meg, az orvos az alapbetegséghez párosuló pikkelysömört állapított meg. A pöstyényi intézet orvosai nyomban besoroltak az újfajta biológiai kezelésre várók listájára, s mivel az egészségbiztosító áldását adta a kezelés költségeinek fedezésére, az infliximab hatóanyagú szerrel gyógyítottak. Két hónap leforgása alatt érezhetően enyhült végtagjaim reggeli merevsége, nincs szükségem mankóra sem. Igaz, hogy kizárólag autóval közlekedhetem, ugyanis egy helyben állni tíz percnél tovább ma sem bírok – ismertette történetét egy 58 éves férfi.

– Én egyik napról a másikra váltam mozgásképtelenné – vette át a szót egy 40 éves kétgyermekes családapa. – Szeptemberben nyaralni voltunk, októberben viszont úgy bedagadtak az ízületeim, hogy mozdulni sem bírtam. Az orvosok próbálkoztak ezzel-azzal, de nem volt szer, amely hatott volna. Sőt a sok gyógyszer gyomorpanaszokat okozott, és megemelte a vérnyomásomat is. Amikor végre bejutottam a pöstyényi intézetbe, és az újabb sikertelen kezelések után bevetették az infliximab hatóanyagú gyógyszert, a második infúziót követően megszűntek a panaszaim, majd három hónap után visszatértem a munkahelyemre. Szerencsém volt, van.

– Sajnos, a kutatás számos ország gazdasági lehetőségeit is megelőzte, ami azt jelenti, hogy a betegek 57 százaléka anyagiak miatt nem kezelhető a legkorszerűbb és a leggyorsabban ható eljárásokkal. Holott minden szenvedő megérdemelné – vallja dr. Jozef Rovenský reumatológus professzor. Az újszerű infúziós kezelést orvosi felügyelet mellett egyelőre csak Pöstyényben és Kassán kaphatják a bizottság által kiválasztottak, a gyógyszer kedvező hatása rendszerint már 48 órán belül jelentkezik. A hat-nyolc hetenként megismételt kúra nemcsak a fájdalmaktól szabadítja meg a beteget, hanem megállítja a kór előrehaladását is. Jelenleg kétszáz beteg korszerű kezelésének költségeit (évi 500 ezer korona) állják az egészségbiztosítók, holott 400-600 betegnek lenne rá szüksége.

Gyógymódok

Az artritisz kezdeti stádiumát számos más orvossággal lehet kezelni, ám amikor a gyulladás, az ízületek fájdalmas csomósodása nem szűnik, nem javul a mozgáskészség, nem hatnak az erős antibiotikumok sem, elérhetővé kellene tenni azt a gyógymódot, amely új fejezetet jelent a fájdalmas, gyakran mozgásképtelenséget okozó reumás artritisz elleni harcban. A reumatológusok szerint a TNF (tumor necrosis factor alpha) kulcsfontosságú szerepet játszik a reumatikus artritiszra jellemző gyulladás kialakulásában, ezért A TNF-alfa fehérje okozza az ízületi merevséget, a gyulladást, a fájdalmat és az ízületek visszafordíthatatlan károsodását. Nem ritka, hogy a szervezet ellenálló képességét károsító alapbetegséghez reumás pikkelysömör is társul. Az újfajta biológiai kezelés esélyt ad a beteget lelkileg is megviselő szövődmény megszüntetésére.

A reumatoid artritisz leggyakrabban a kis, de a nagy ízületeket is érintő szimmetrikus, előrehaladó gyulladással és következményes ízület- és lágyrészpusztulással járó kórkép. A betegség intenzitása változó: az enyhébb esetektől – ezek aránya kevesebb, mint öt százalék – a gyógyszerrel is alig uralható, a beteg rokkanttá válásával és számos súlyos szervrendszeri tünetekkel járó kórformákig terjed. Az ízületi funkció megőrzése és a betegség kimenetele szempontjából alapvető fontosságú a gyógyszeres kezelés keretében az ún. bázisterápia korai megkezdése, mert a csak tüneti terápiára hagyatkozó gyógyítás már az első két év során nagymértékű, visszafordíthatatlan ízületi pusztulást okozhat. (péterfi)

Reumadiéta

Mivel a reumát többségében gyulladásos folyamat okozza, ezért jól hatnak a halolajok (mindenféle hal, makréla) és a növényi magvak (dió, mogyoró, mandula stb.) olaja, mert ezek gátolják a gyulladást okozó vegyületek termelődését. Az ízületi gyulladást befolyásolja a szabad gyökök jelenléte, amelyek hátrányos folyamatokat indítanak el, így ezek képződését és hatását bizonyos vitaminok (A, E, C, D), illetve nyomelemek (cink, szelén, réz, vas) jótékonyan befolyásolják.

Újabb hatóanyag

A reumás artritiszben és reumás pikkelysömörben szenvedők január 1-től a betegség korai stádiumában is korszerű kezelésben részesülhetnek. Az adalimumab hatóanyag ugyancsak gátolja a gyulladásért felelős TNF alfa fehérje termelést, miközben az ellenanyag a gyulladás és az ízületek deformálását előzi meg. A beteg nem szorul kórházi kezelésre, kéthetente egyszer beszúrhatja magának az injekciót otthonában is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?