A leszokás sikere az egyén motivációjától függ

A XIX. és XX. században a védőoltások és az antibiotikumok segítségével, valamint az általános higiéne elterjedésével az emberiség megszabadult a korábbi évszázadok pusztító járványaitól, a fertőző betegségektől.

A XXI. század kihívása az úgynevezett „idült, nem fertőző betegségek”, amelyek csak képletesen nevezhetők járványnak, pedig hatásuk valóban tömegeket érint és következményeik nemcsak a világ népességének egészségi állapotát, hanem gazdaságát és társadalmát is veszélyeztetik. Ennek a járványnak a kiváltó okát, elősegítőjét és fenntartóját úgy hívják, hogy dohány.

A dohány a legfontosabb kiküszöbölhető halálok

Az iparilag fejlett országokban a dohány a legfontosabb kiküszöbölhető, idő előtti halálok. Azokból a kutatásokból, amelyek a halált okozó különböző betegségek előfordulását vizsgálták dohányosok és nem dohányosok között, nagy biztonsággal meg lehetett határozni, hogy melyik betegség keletkezésében van szerepe a dohányzásnak és ha van, az milyen mértékű.

Ezek a vizsgálatok megállapították, hogy a rosszindulatú daganatok felét, a szájüregi- és tüdőrák 90%-át a dohányzás okozza. Hasonlóan meghatározó jelentősége van a dohányzásnak a légzőrendszer idült betegségeiben (80%). A legkülönfélébb szív- és érrendszeri betegségek keletkezésében is fontos kockázati tényező a dohány, legalább 25%-ban járul hozzá ezeknek a betegségeknek a kialakulásához. Ha ismerjük a különböző betegségek, illetve az általuk okozott halálozás előfordulását, az említett összefüggések segítségével egyszerűen kiszámítható egy adott népességben, területen a dohányfogyasztás okozta halálesetek száma. Az egyes betegségekben a meghalt dohányosok és nem dohányosok életkorát összehasonlítva az is kiderül, hogy a dohányzás hány évvel rövidítette meg ezeknek az embereknek az életét („idő előtti halálozás”).

Rövid távon is ártalmakat okoz

Vannak a dohányzásnak rövid távon jelentkező, a fiatalokat és főként a nőket érintő, nem kevésbé jelentős kedvezőtlen hatásai is. A fogamzásgátló tablettát szedő dohányzó nőkön gyakrabban jelentkezik ezeknek a gyógyszereknek a mellékhatása, trombózis, tüdő- vagy agyembólia. A dohányos nők között gyakoribb a meddőség, a méhen kívüli terhesség, terhesség esetén a korai vetélés, lepényrendellenességek, a magzat fejlődésének károsodása, sőt bizonyos fejlődési rendellenességek is gyakrabban fordulnak elő. Az újszülöttek hirtelen, váratlan bölcsőhalála is gyakoribb, ha egyik vagy mindkét szülő dohányzik. Dohányos szülők gyermekei gyakrabban kapnak légúti fertőzéseket (például középfülgyulladást, tüdőgyulladást) és asztmát, az asztmás gyerekeknél gyakoribbak a rosszullétek, rohamok. A dohányzó nők bőre hamarabb ráncosodik, elveszti a rugalmasságát. Dohányos nők esetében korábban jelentkezik a változókor.

Abbahagyásának csak előnyei vannak

A dohányzás okozta egészségi, gazdasági és társadalmi károk rövid távon történő mérséklésének a feltétele, hogy jelentős mértékben csökken a felnőtt dohányosok száma, azaz mind többen teszik le végleg a cigarettát. A dohányzás abbahagyásának kedvező hatása már rövid távon is jelentkezik: javul a közérzet, a teljesítőképesség, megszűnik a reggeli köhögés, hurut, a fejfájás és a rossz szájíz. Kisimul és visszanyeri egészséges színét az arcbőr, megszűnik a haj töredezése és fénytelensége. Javul a férfiak szexuális teljesítőképessége.

Miért nehéz letenni a cigarettát?

A dohányzás abbahagyásának a kísérlete gyakran kudarcot vall. Ennek okai közül legfontosabb a dohányfüggőség: a dohányos ember olyan mértékben hozzászokik a cigarettához, hogy nélküle rosszul érzi magát, elvonási tünetei jelentkeznek.

Mitől függ, hogy sikerül-e letenni a cigarettát?

A cigaretta elhagyásának a sikere legfőképpen azon múlik, hogy milyen erős az egyén motivációja. Annak a dohányosnak, aki évek-évtizedek óta cigarettázik, beépült az életébe a dohányzás és főként pozitív élményt jelent számára, valamilyen jelentős, erős indítóokra van szüksége, hogy a leszokás sikerüljön. Sajnos, ma még a leggyakoribb motiváció a cigaretta okozta egészségi ártalom, a betegség. Az első infarktus után nagyon sokan tették le már végleg a cigarettát, olyanok is, akik korábban el sem tudták képzelni az életüket nélküle. Ma már egyre gyakoribb, hogy fiatal, gyermeket tervező párok a születendő gyermek egészsége érdekében együtt döntenek a cigarettamentes élet mellett. A legtöbb várandós mama abbahagyja a dohányzást (sajnos a baba elválasztása után többségük újra szívni kezd: azt gondolják, hogy így könnyebben visszanyerik korábbi testsúlyukat és a cigaretta azt is demonstrálja, hogy újra önálló nők). Leteszik a cigarettát azok is, akik komolyan sportolnak és fontos számukra az eredmény. Sok szülő gyermeke kérésére vagy egyszerűen egészségének védelme érdekében hagyja abba a dohányzást. A munkahelyi dohányzás tilalma, az ezzel járó kényelmetlenség (és a munkatársak rosszallása, hogy a másik cigizik, míg ők dolgoznak) is egyre gyakoribb indok. Mind többen szakítanak a dohányzással az egyre magasabb cigarettaárak miatt.

A nikotinpótlás kulcs a füstmentes életbe

Megkönnyíti a nemdohányzó életmódra történő áttérést, ha a leszokó dohányos nem szenved a nikotinmegvonási tünetektől. Erre a célra többféle hatásos készítmény létezik, segítségükkel világszerte több százezer dohányosnak sikerült végleg megszabadulnia a dohányfüggőségtől. A legelterjedtebb eljárás a nikotinpótlás: meghatározott ideig általában három hónapig egyre csökkenő adagban és nem cigarettafüsttel, hanem más módon nikotint viszünk be az ember szervezetébe. Az adagolási mód lehet nikotintartalmú tapasz, rágógumi, belégző vagy orrspray. Az eltérő adagolási mód a cigarettafüsttől eltérő hatást eredményez: nem jelentkeznek a nikotinmegvonási tünetek és megszűnnek a függőségre jellemző idegrendszeri tünetek.

Könnyebb letenni, ha az orvos is segít!

A cigaretta elhagyásában jelentős szerepe lehet az orvosnak. Személyre szóló, a páciens egészségi állapotára és a családban előfordult betegségekre utaló megismételt tanácsadással és nikotinpótló készítmény alkalmazásával a leszokási kísérletek 5-10%-a lehet sikeres.

Elvonási tünetek

Feszültség

Ingerlékenység

Nyugtalanság

ürelmetlenség

Kínzó vágy a cigaretta után

Emlékezetzavar

Alvászavar

Fejfájás

A dohányzás következményei

Rosszindulatú daganatok

Szájüregi- és tüdőrák

Szív- és érrendszeri betegség

Szívinfarktus

Szélütés

Alsó végtagi érszűkület

Trombózis és embólia

Magas vérnyomás betegség

A légzőrendszer betegségei

Idült hörghurut, tüdőtágulás

A szerző tüdőgyógyász

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?