„A jó hangulat gyógyít”

Van azért sok más is a tarsolyában. Amint véget ér a színházi évad, azonnal csomagol, s leköltözik vidéki házába. Ott teljesen más az élet, mint Prágában, ahol játszik, filmez, alkot, állandó körforgásban van. Ha lemegy falura, a gondokat a fővárosban hagyja, kiszellőzteti a fejét. Méghozzá a legjobb módszerrel, ami a szellemileg elfáradt ember számára létezik: fizikai fáradtsággal. „Ha megjövök, azt se tudom, mihez fogjak. Időközben meghibásodott ez is, az is: csöpög a csap, elromlott a zár, hull a vakolat, csurog a tető, rossz a kapu... Mondjam? Minek, mindenki tudja, hogy magától bizony nem jön rendbe semmi. Nincs mit tenni, veszem a szerszámos ládámat, s nekilátok. Van, ami könnyebben megy, mással hiába küszködök... De azt mindig elérem, hogy közben letisztulnak a gondolataim, megnyugszom. S ez bizony nem akármi.”

Vidéken behozza, amit az egész évadban, a Prágában töltött idő alatt hanyagolni kényszerül: fizikai munkát végez, elvégre a ház körüli javításokon kívül is akad tennivaló bőven. Ásni kell a kertben, fát metszeni, fűrészelni, füvet vágni, nyáron locsolni, télen havat hányni. Ki ne ismerné – tennivaló mindig akad. A művész úr is úgy van vele, mint sokan mások: a fővárosban a lelkét kényezteti, falun a testét sanyargatja. Mert a napi munka mellett még rendszeresen lekerekez tíz-tizenkét kilométert. Kerékpáron megy bevásárolni, vagy ha valami dolga akad, de ha nem, akkor is tapossa a pedált.

Azért az nem egészen fedi a valóságot, hogy csak nyáron mozgatja meg az izmait. Mert egész évben odafigyel magára, csak hát évadban vagy a forgatások alatt nem mindig jut idő mindenre. De arra, amire nagyon akarja, mindig jut... Hatvanévesen egy barátja példáján felbuzdulva, de az is lehet, hogy inkább hiúságból, azért, hogy megmutassa, őt sem akármilyen fából faragták, elkezdett tornázni. Pontosabban: azt mondta, hogy már pedig amolyan fekvőtámasz rajta nem fog ki. Elsőre tizenegy sikerült – a barátja tizenhetet teljesített. „Megfogadtam, hogy nem engedem szégyenbe hozni magam. Minden nap gyakoroltam, s harmincra felsrófoltam. Ennyinél tartok ma is, és ez elég is. Nem szabad túlzásba vinni...”

Bár kevesebbet van kinn a szabadban, ősszel és télen se hanyagolja a mozgást: ez persze meg is látszik rajta. „Többször nem nagyon futja az időmből, de kétszer azért eljutok a hegyekbe sízni, és ráadásul sétálok is. Ha nem is minden nap, de gyakran.”

Hatvanon túl is kisportolt a teste. A tőle megszokott fanyar humorral reagál. Állítólag ez legkevésbé az ő érdeme. „Édesanyám is szikár termetű volt, nem hízott, ehetett akármit. Eszerint élek én is, elhitettem magammal, hogy nagyon jó géneket örököltem, nem szedem magamra csak úgy fölöslegesen a kilókat. Ezért nem is nagyon vigyázok az étkezéssel. Aminek meg is van a látszatja: az utóbbi időben elkezdett nőni a pocakom. Épp a jómúltkor korholtam magam, hogy azért jó lesz mellőzni az élvezeteket. Bár nem túl gyakran, mert nem jó átesni a ló másik oldalára, de azért ellenállok az édességeknek. Hiába kívánom, azt mondom, hogy no most fegyelmezett leszek, s szépen elsétálok a cukrászda mellett. Persze az is megesik, hogy aztán kétszer egymásután betérek...”

Már kissrácként érdekelte sok minden, mindig talált valamit, ami megragadta. Ezek az apró részletek, amelyek a filmjeiben is visszaköszönnek, mozgatják ma is a fantáziáját – persze másképpen, mint akkor, amikor nyolc–tíz–tizenkét éves volt. Ma már a sokat tapasztalt ember józanságával és áttekintésével igyekszik megragadni valamit, amit még nem élt meg. „Apró részletek ezek, de nagyon fontosak – mondja –, tőlük friss és fiatalos marad az ember gondolkodása. És még valami, amiről nem szabad megfeledkezni: az a humor. Legyen az akár a legfeketébb, ez a legjobb védekezés vesztes helyzetben is. A jó hangulat, a nevetés gyógyít. A színházban sokszor szórakoztatom a kollégákat, én vagyok a bohóc – igaz, hogy otthon ez nem mindig sikerül. Van úgy, hogy hazajövök, és levetem magam a kanapéra, mert hullafáradt vagyok...”