A horkolás veszélyesebb, mint gondolná

333

A horkolás nemcsak kellemetlen és zajos, hanem rendkívül veszélyes az alvás minőségére, a napközbeni energia szintre, az egészségre, és akár az életünket is veszélyeztetheti

A levegővel kapcsolatos probléma

A horkolás akkor fordul elő, amikor alvás közben valami korlátozza a levegő beáramlását a tüdőbe. Már ennél a ténynél ébernek kell lenni.  Enyhe esetekben ez például megfázás vagy allergia.  Az ilyen átmeneti probléma elmúlik, de ha a horkolás hosszútávú és szezonális ok nélküli, akkor olyan problémáról van szó, amely veszélyesebb lehet, mint azt el tudná képzelni. Hiszen már az a puszta tény, hogy az életadó levegő nem úgy áramlik Önbe, ahogyan kellene, nagy dolog. 

Alváshiány

A horkolás és az alvás olyan, mintha egy ördögi körforgásban lennénk. A horkolás megfosztja Önt az alvástól, de paradox módon maga az alváshiány okozza a horkolást. Ha ugyanis nem alszunk eleget, a torokizmaink túlságosan ellazulhatnak, és ennek következtében fulladás jelentkezik éjszaka, ami horkoláshoz vezet.

Vigyázzon az artériáira

Egy alvásvizsgálat megállapította, hogy a horkolás intenzitása összefügg a nyaki verőerek érelmeszesedésének kockázatával. Ez a nyaki artériák szűkülése a zsírlerakódások miatt. Ez végül agyvérzéshez vezethet. Ezért ha csak halkan horkol éjszaka, az rendben van, de ha a szomszédok hallják, már bajban lehet.

Nagyobb vérnyomás

A magas vérnyomás mind a szívünk, mind az erekció csendes gyilkosa. Egyszerűen csak egy probléma, ami azonban lehet, hogy éppen a horkolást okozza. Az alvási apnoe olyan szív- és érrendszeri problémákkal hozható összefüggésbe, mint a magas vérnyomás és a koszorúér-betegség, ami végül esetleges szívrohamhoz vezet. Ezért, ha elkezdett horkolni, ideje elmenni egy megelőző vizsgálatra. 

Horkolásból ritmuszavar

Kiderült, hogy a horkolás önmagában is megváltoztathatja a szívritmusát. A tartósan horkoló vagy alvási apnoéban szenvedő embereknél fennáll a szabálytalan szívritmus vagy ritmuszavar kialakulásának kockázata. Az alvás ugyanis elég hosszú ideig tart ahhoz, hogy (nem)minősége hatással legyen a szívünkre.

Az autóban

A horkolás napközben kevesebb energiát és nagyobb fáradtságot eredményez. A horkolás vagy alvási apnoe okozta alvásmegvonás súlyos következményekkel járhat. Ha például a horkolás vagy az alvási apnoe kimeríti Önt, fennáll a veszélye, hogy vezetés közben elalszik. Sok férfi éppen azért veszítette el az uralmat a jármű felett, mert a horkolás miatt rosszul aludtak. 

(magazín-pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?