A Honvéd játékosa volt

„Futógépen futok, ha van lehetőségem, időm meg talán kedvem is.” A népszerű tévériporter, rendező és sok-sok nemzetközi rendezvény sajtófőnöke hiszi, hogy ha valaki akar valamit, azt nem lehet eltántorítani céljától. Ezért is meri vállalni szavait, bár egy szupermaratoni futóverseny sajtófőnökétől elvárná az ember, hogy maga is rója a kilométereket. Ami persze a valóságban – legalább is a verseny idején – teljesen lehetetlen. Az ő dolga, hogy az öt nap megerőltető menetéről – mert végigfutni a Bécs-Pozsony-Budapest távot nem gyerekjáték – tudósítson, segítse a kollégákat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy előtte és utána ő maga nem kocoghat. Mint kiderült, ő inkább konditerembe megy. „Bicikli, futógép, evezős pad – az én terepem inkább ez. De tény, hogy jó kondiban kell lennem a szupermaratonira is – amellett, hogy sajtófőnök vagyok, filmet készítek az októberi rendezvényről. Ezt csak úgy lehet bírni, ha az ember nagyobb tempóhoz van szokva.” A konditeremben hetente háromszor egy-egy órát tölt – valamennyiszer három kör az adag. A TeleSport egykori riportereként főleg a nehézatlétika volt a fő területe, de a pályáján a foci indította el. „Negyven éve tizenkét éves gyerkőcként néztem a magyar-brazil meccset, ahol még 3:1-re megvertük a brazilokat. Ez a siker, s maga a tévé, olyan hatást gyakorolt rám, hogy akkor döntöttem, ezt szeretném csinálni. Szerencsém volt: a középiskolában Gyulai Pista volt az angol tanárom. Hamarosan kiderült a közös vonzalom, s amikor a tévébe került, szólt, hogy lehetne iparkodni, s én kaptam az alkalmon..”

Dobor Dezsőről, aki macisabb alkat, kevesen tudják, hogy már az egyetemi évei alatt aktív volt: játszott a foci- és a kosárlabda-csapatban. „Azért nem mondogatom túl gyakran, mert a mai termetemet látva nehéz ezt elhinni, de én valamikor a Honvéd igazolt kosarasa voltam. Ráadásul az Építők futballcsapatában is játszottam. Csak hát volt egy lábtörésem, aztán jött az egyetem. Inkább a magam szórakoztatására csináltam.”

Arra, hogy végigfussa a szupermaratoni, netán egy maratoni távját, nem is gondolt. Egy ilyen kaland komoly felkészülést igényel. „Az ötvenkét év egy kicsit sok, bár vannak hetvenéves emberek is, akik végigfutják. De ahhoz olyan rendszeres edzés kell, amit nekem az élet nem biztosít. Egyébként a szervezők között is nehezen találni olyat, talán egy kitétellel, aki maratonfutónak mondhatja magát. A csapaton belül, váltóban talán szóba kerülhetne, de az egyéni, az elérhetetlen...” (Urbán Klára)