A hallás folyamata – 1.

A hangok lényeges szerepet játszanak a kommunikációban, a beszéd megértésében, de a hallás nélkül nem lenne élvezhető a muzsika, és nem tudnánk észlelni számos fenyegető veszélyt sem.

A hang a levegő rezgését idézi elő, és a hallószerv feladata felfogni e rezgéseket és az agy számára feldolgozható elektromos idegi impulzussá alakítani. Felépítését tekintve a fül három részre osztható, ezek a külső, a közép- és a belső fül. Az első kettő a hangok továbbítását, a harmadik az érzékelésüket szolgálja.

A külső fül

A külső fül részei: a fülkagyló, mely az ember estében nem mozgatható, és a külső hallójárat vagy hangvezeték.

A hallószerv látható része, a fülkagyló, mely összegyűjti a környezetből érkező hangingereket és továbbítja a középfül felé.

A csatornaszerű külső hallójárat körülbelül 7-8 mm átmérőjű és 25 mm hosszú, külső porcos és belső csontos részre osztható, utóbbi a sziklacsontban található. Fő feladata, hogy a hanghullámokat a dobhártyához vezesse, valamint az, hogy felépítésénél (bemeneti szőrszálak, a termelődő fülzsír, a járat keskenysége és hosszú lefutása) fogva védje a dobhártyát. A sárgás, sűrű fülzsírt (cerumen) a hallójárat bőrében elhelyezkedő módosult verítékmirigyek választják ki.

A középfül

A középfül a dobhártyából, a dobüregből, a fülkürtből és a hallócsontláncolatból áll. A dobhártya akusztikus szempontból rugalmatlan, kb. 1 cm átmérőjű lemez, melynek feladata az, hogy a hangrezgéseket mozgási energiává alakítsa át. Ez az átalakítás a hallócsontok segítségével történik.

A csontocskák rendkívül pontosan ízesülnek egymáshoz. A dobhártyával szoros összeköttetésben van a kalapács, amely nevét jellegzetes alakjáról kapta. A dobhártya rezgéseit továbbítja a közbülső láncszemnek, vagyis az üllőnek, az pedig a kengyelnek. Utóbbi az ovális ablakon keresztül kapcsolódik a belső fülhöz, ahová a fent vázolt módon jutnak el a rezgések.

A dobüreg a felső légutakkal egy Eustach-féle kürtnek (fülkürt) nevezett járat segítségével van összeköttetésben, mely felül a dobüregbe szájadzik, alul pedig a garat felső részébe (orrgarat) a lágyszájpad mögött és fölött. A fülkürt tulajdonképpen egy „szellőzőnyílás“. Nyeléskor a külvilág levegője a kicsiny izom segítségével megnyíló fülkürtön keresztül a dobüregbe jut. Ahhoz ugyanis, hogy a középfül tökéletesen tudja a hangokat továbbítani, a nyomásnak a dobhártya mindkét oldalán egyenlőnek kell lennie. A dobhártya külső fül felé eső felszínére a légköri nyomás nehezedik, a belsőre pedig, ha a fülkürt nem létezne, a középfülben uralkodó, a légkörinél alacsonyabb légnyomás. A fülkürt segítségével a légnyomás a dobhártya mindkét oldalán kiegyenlítődik.

Hirtelen nyomásváltozáskor hallászavar alakul ki mindaddig, míg az ismételt nyelések során megnyíló fülkürtön keresztül ki nem egyenlítődik a külső és a belső nyomás.

A dobüreg mögött helyezkedik el a légtartalmú üregekben gazdag csecsnyúlvány, mely valószínűleg a rágás közben keletkező zajokat tompítja.

Forrás: Család és Egészség

Védekezés a károsító hangok ellen

Fülünk hatékony védekezését a hallást károsító, erős hangok ellen kicsiny, de gyorsan reagáló izmok látják el: a dobhártya feszességét biztosító dobhártyafeszítő izom a kalapácson rögzül, egy másik, a kengyelen rögzülő izom pedig a kengyel talpának rezgését fékezi. Mindkét izom a hallócsontlánc feszességét növeli, és szükség esetén jelentően csökkenti a középfülben az energiaátvitel nagyságát. Az egészséges fülben ezek az izmok 80 decibeles (dB) hangerő felett automatikusan és nagyon rövid idő alatt összehúzódnak (a hang utáni 15-150 ezredmásodperc alatt). Ez a védelem azonban korlátozott, például ott, ahol a zajszint eléri a 90 dB-t csak 4 órát szabad tartózkodni, 95 dB-nél csak 2 órát, 100 dB-nél 1 órát. Ha huzamosabb ideig kell zajos környezetben lenni, akkor zajvédő eszközöket kell használni, pl. zajvédő vattát, rugalmas műanyagdugót vagy sisakot.

A hang

A hang olyan energiaforma, mely csak bizonyos közegekben, például a levegőben tud terjedni. A levegőben terjedve szabályosan váltakozó nyomásváltozásokat, ún. hanghullámokat okoz (hasonlóan a vízben fodrozódó hullámokhoz), melyek a hullámhosszal, amplitúdóval (hullámmagassággal) és a frekvenciával (rezgésszám, a másodpercenkénti hullámok száma) jellemezhetők. A frekvencia mértékegysége a hertz (Hz). A frekvencia változásait fülünkkel a hangmagasság változásaiként érzékeljük. A nagy rezgésszámú hangok a magas hangok, míg a mély hangok frekvenciája kicsi. Az ember számára hallható hangok tartománya 16-20 000 Hz-ig terjed, bár ez a tartomány az életkortól és az adott személytől függően változik, olykor igen nagy eltéréseket mutatva. A hanghullámok amplitúdója a hangerőnek felel meg, fülünk a hangerőváltozások oly széles tartományát képes érzékelni, hogy logaritmikus skálát használunk a mérésére. A hangerő mértékegysége a decibel.