A cumisüvegtől a kiskanálig

Féléves kor táján a tápszeres kisbabáknak is adhatunk már szilárd ételeket: finom gabonakásákat, zöldségpürét és friss gyümölcsöt.

Féléves kor táján a tápszeres kisbabáknak is adhatunk már szilárd ételeket: finom gabonakásákat, zöldségpürét és friss gyümölcsöt. Hogyan érhetjük el, hogy szívesen és kíváncsian fogadja a kicsi az új ízeket? Vajon a „hat hónapig csak anyatejet” szabálya a tápszeres babákra is érvényes, valahogy így: hat hónapig csak tápszert? Ebben megoszlik a szakemberek véleménye. Egyesek szerint már négy hónapos korban tanácsos elkezdeni a hozzátáplálást, ám nem valószínű, hogy a tápszeres babák emésztőrendszere felkészültebb lenne az új ételek befogadására, mint a szopósaké. A hat hónapos kor mellett szól, hogy az emésztőrendszer körülbelül ekkortájt érkezik el arra a fejlettségi szintre, hogy meg tudja emészteni az egyszerűbb ételféleségeket. Ha melléfogtunk, és túl korán kínáltuk, az ételt szinte változatlan formában, de mindenesetre jól felismerhetően láthatjuk viszont a pelenkájában. A korszerű tápszerek ellenben kielégítik a növekvő kisbaba tápanyagigényét hat hónapos korig, és könnyebben emészthetőek számára, mint például a főzelékek.

Karcsú babáknak

Abban az esetben, ha a kicsi gyarapodása inkább az alsó határ mentén mozog, célszerű kalóriadús kiegészítéssel kezdeni. A gluténmentes gabonafélék például ideálisak ebből a szempontból. Akkor járunk legjobban, ha magunk készítjük el a szokásos tápszer, víz vagy gyümölcslé felhasználásával. Ha például puhára főtt párolt rizst turmixolunk bele a szokásos tápszeradag felébe (a másik felét megihatja cumisüvegből), máris finom tejberizshez jutottunk, további édesítésre nincs szükség. Utána ugyanezt zabpehellyel is kipróbálhatjuk. A kevés vízben megfőzött, aztán picit állni hagyott gabonapehely megduzzad, majd egy kevés tápszer hozzáadásával folyósabbá tehetjük. A zabpehelykását se cukrozzuk, elég édes önmagában is. A kása kalóriatartalmát tovább növelhetjük, ha egy-két kávéskanálnyi jó minőségű olajat (olíva-, szőlőmag-, kukoricacsíra-, repce- vagy napraforgóolajat keverünk bele. Ha a kisbaba jól fogadta, néhány nap elteltével nyers gyümölcspéppel is kiegészíthetjük a gabonát, miközben a tápszert lassan elhagyjuk belőle. Ha már teljes adag kását elfogyaszt, egy tápszeres étkezést elhagyhatunk.

Vasgyúróknak

A bébik egy része elképesztő iramban gyarapodik az első félévben. Lehet, hogy túl sok tápszert kap, de az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak ilyen alkat. Legkésőbb féléves kor táján a tápszeres babák gyarapodási üteme is csökken, a szopósokéhoz hasonlóan, de statisztikai adatok szerint a második félévben a tápszeresek többet híznak, mint az anyatejesek. Ha a gyerekorvos úgy ítéli meg, hogy túlságosan sokat gyarapodik, kezdjük a hozzátáplálást gyümölcsökkel, méghozzá lédús, alacsony kalóriatartalmúakkal, például almával, őszibarackkal, meggyel, körtével. A fagyasztott gyümölcs vitamintartalma és minősége is megfelelő! Hagyjunk el egy adag tápszert, helyette kínáljunk nyers gyümölcspürét.

Nem kér gyümölcsöt!

Kétségbeesésre semmi ok! Erőltetni ugyanis semmit sem szabad. Ha a gyümölcspürét kiköpdösi, kínáljuk burgonyából, sárgarépából, sütőtökből készített pürékkel. A hetek, hónapok múlásával tovább bővíthetjük az étlapot. Az elkészítésnél vegyük figyelembe a baba igényeit. A vékonykáknak készítsük kevesebb lével, több sűrűjével, olajjal, gabonafélével dúsítva, a duciknak valamivel hígabbra, több főzőlével.

FONTOS SZABÁLYOK

Egyszerre csak egy új alapanyagot vezessünk be az étrendjébe!

A következő nyersanyag bevezetésével várjunk három-négy napot.

Ha a baba tápszert kap, vagyis nem hajlamos az allergiára, nyolc-kilenc hónapos kortól kaphat egy kevés savanyított tejterméket is: reszelt sajtot, joghurtot, túrót.

A szilárd étkezések mellé kínáljunk mindig innivalót is a babának, lehetőleg tiszta vizet. Az édesített innivalók elveszik az étvágyát, veszélyeztetik kibújófélben levő fogacskáit. Az innivalókat kínáljuk következetesen kispohárból, a cumisüveget tartsuk fenn a tápszernek.

Zöldségpürét, gyümölcsöt, kását sose adjunk a babának cumisüvegből, még úgy sem, hogy etetőkanalas kupakot csavarunk az üvegre.

Kétéves korig lehetőleg ne vezessünk be olyasmit a gyerek étrendjébe, ami hozzáadott cukrot tartalmaz, tehát édességeket sem. Ezekkel később is ráér megismerkedni

Ne használjuk az ételt és az italt nyugtatóként, figyelem elterelőként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?