A bokszot is kipróbálta

Tánclépésben záróvizsga vár rá – mondja nevetve, amikor kinn a teniszpályán összefutunk. Ő maga nem játszik. Táncpartnerével – az eredetivel, és nem az énekes Tomáš Bezdedával, akivel a Let’s Dance versenyben sikeresen szerepelt – a papát biztatják, no meg Mirka hivatalos minőségben tesz-vesz a rendezvényen, hiszen a Szlovák Tenisz Szövetségben dolgozik.

A tévés verseny már rég véget ért, de így is zsúfolt a naptár: a napi munka mellett táncedzésekre rohan, aztán meg a vizsgára készül. Ráadásul nem is olyan egyszerű dolog az edzés, a találkánk előtti napon Bécsben jártak, s az ottani tréning nem olcsó mulatság. Négy háromnegyed órás gyakorlásért 350 eurót fizettek. De hát itthon nincs sok olyan szintű mester, akinél tanulhatnának, ezért Csehországba, Ausztriába, Németországba mennek, megesik, hogy azok jönnek utánuk. A versenyen való részvétel is sokba kerül. A környéken az amatőr rendezvények vannak túlsúlyban, nincs annyi profi szintű verseny, hogy válogathassanak. Nem marad hát más hátra, mint utazgatni – néha Ázsiába, Amerikába is, s ez drága mulatság. „A pénzjutalom nem hasonlítható ahhoz, amit mondjuk a teniszben keresnek a játékosok” – jegyzi meg. – Nem térül meg az, amit rákölt az ember. Mert fizetni kell az edzőt, az útiköltséget, a rajtdíjat, a szállodát, a kosztot, nem is szólva a ruháról, cipőről.”

Mirka, bár családi hagyomány náluk a sport, kicsi kora óta táncol: hat évig járt balettórákra, utána kereste, mi lenne az, amiben leginkább megtalálná önmagát. Népi, majd modern táncokkal próbálkozott, míg végül a sportkategóriába tartozó társas táncoknál kötött ki. Ez pedig nem csak a versenyzők művészi érzékét teszi próbára, hanem komoly fizikai állóképességet is követel. Noha Mirka első pillantásra törékeny teremtés, naponta több órát edz.

„Volt egy olyan edzőnk is, aki ökölvívó volt – nevet Mirka, s látván hitetlenkedésemet, nagyokat bólogat, hogy ezzel is megerősítse szavait. – Kevesen hiszik el nekem, ha elmondom, hogy sok minden szerepelt a programon, s azon kívül, hogy szombaton és vasárnap reggelente futni vitt. Kipróbáltuk az árnyékbokszot is, persze csak úgy heccből, amatőr szinten, a speciális kondiedzés keretében. Erre nagyon nagy szükségünk van épp a már emlegetett állóképesség miatt. Az embernek alaposan fel kell készülnie, hogy végigbírjon táncolni egy versenyt.”

Az igazán jó párok naponta nyolc órát is töltenek a táncteremben. Ez az ő munkaidejük. Mirka és partnere csak sóvárogva nézi őket. „A mi körülményeink nem engedik, hogy ennyi időt szenteljünk a táncnak. Bárcsak tehetnénk, de szép lenne, de nagyon drága ez a sport, valamiből élni is kell. A szponzorok nem tülekednek, örülünk, ha fel tudunk hajtani valakit, aki segít, így nekünk magunknak kell előteremtenünk a pénzt.”

Mirka, azon kívül, hogy még főiskolai tanulmányait végzi, dolgozik is. Reggeltől estig zsúfolt a napja. Nem csoda, ha ennyi mozgás meg elfoglaltság mellett karcsú. „Nem volt soha gondom a súlyommal. Tánc közben rengeteg kalóriát fogyasztok. Egyébként a többi lánynál se vettem észre, hogy ilyen problémával küzdenének, hogy diétázniuk kellett volna, én magam legalábbis soha nem tettem. De nem is volt rá szükség, mert a tánc mellett még annyi a mozgás, sokszor még aerobikra is járok, vagy jógázni, aszerint, hogy épp mihez van kedvem. Mozgás nélkül nem bírom ki, valamit csinálnom kell még a tánc mellett.”

Amikor a különböző vitaminokról, meg hasonló szerekről esik szó, maga hozza szóba a doppingot. Mert hogy, bármennyire is leesik az ember álla, a táncban sem ismeretlen. Mirka, azt mondja, hogy még vitaminokat sem sűrűn szed, hál’ istennek egészséges, s nem volt rá különösebb szüksége. A táncosoknak sokat szenved a térde, bokája, a veszélyes elemek sokszor akár kéz- vagy lábtöréssel végződnek. „Velem is megtörtént, edzésen leestem. Szerencsére, a kezemet törtem, nem a lábamat, így mindenfajta orvosi szigor ellenére tovább gyakoroltam.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?