10 kérdés Gál Tamás Dosky- és Jászai-díjas színművésznek

Gál Tamás

"Életfilozófiám: A családomnak élek, de emellett lehetőségeimhez mérten próbálok másoknak is segíteni."

1. Hogyan jellemezné három szóval önmagát?

Jóra törekvő, természetszerető, igazságkereső.

2. Miből áll egy átlagos napja?

Átlagos napom nincs, minden napom más. Naponta több száz kilométer autózás, előadás, majd utazás haza.

3. Mivel tölti szabadidejét legszívesebben?

Imádok futni – egyedül, de úgy is, hogy a lovam fut mellettem, s az 5 kutyám is elkísér. Futás kombinálva lovaglással, lovaglás a fiammal, a lányaimmal, a feleségemmel, s utána közös nagy beszélgetések a szaunában - ezt szeretem.

4. Ha lehetősége lenne, hova költözne és miért épp oda?

Sehova nem költöznék. Nekem az a csúcs, ahol élek, Hetény a kúriaszerű házzal, hatalmas telekkel, a kert végében a készülő pajtaszínházzal.

5. Mit jelent önnek az egészséges életmód?

Egyértelműen a sportot: a futást, a lovaglást, a fizikai munkát, a faültetést, az állatgondozást, a természethez való közelséget. Húst korlátozott mennyiségben eszem, inkább több salátát, és a feleségem jóvoltából saját sütésű kenyeret fogyasztok.

Egyetlen szenvedélyem a minőségi kávé és a jó bor, de csak mértékkel. Arra büszke vagyok, hogy 11 éve leszoktam a dohányzásról.

6. Az alternatív vagy a hagyományos gyógymódban hisz?

Én ötvözném a kettőt. Régen sok ember halt meg olyan betegségben, ami ma már nincs. Az orvostudomány jóvoltából kitolódott az átlagéletkor. De neves orvosok is elismerik, hogy a betegség lelki eredetű is lehet.

7. Mivel oldja legeredményesebben a stresszt, és hogyan töltődik fel?

Fizikai munkával. Sokat dolgozom a lelkemmel, tehát feltétlenül szükségem van a fizikai munkára.
Természetesen kikapcsolódással is oldom a stresszt, de úgy, hogy közben karnyújtásnyira legyenek a gyerekeim és a feleségem. Ezenkívül szeretek gitározni, olvasni, síelni, úszni, biciklizni.

8. Volt olyan élménye, amely megváltoztatta életszemléletét?

Kemény próbatétel előtt állok: igazgatóválasztás van előttem, minden egyes lélegzetvételnek örülni kell.
Erre akkor döbben rá az ember, amikor egy jó ismerősének a koporsója mellett áll... Naponta átértékelődik bennem minden.

9. Szokott fogadalmat tenni? Ha igen, legutóbb mit fogadott meg?

Legutóbb azt fogadtam meg, hogy lefogyok. „Csak” indulnom kellett az igazgatóválasztáson, és máris lement 
10 kiló. Persze ez tudatos volt. Sokat dolgoztam, utaztam, s jobban odafigyeltem, mit eszem. Azóta sokkal több az energiám.

10. Mit üzen az Egészségmagazin olvasóinak?

Törekedjenek a testi-lelki egyensúly fenntartására. Fogyasszanak minőségi élelmiszert. Törekedjenek arra, hogy minél többet mozogjanak, ahova csak lehet, menjenek gyalog.

(sz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?