Digitális emlékezet – Kártyáznak az öregek

Kártyáznak az öregek

A kártya manapság a divatból kimenőfélben lévő gyerekjátékként van elkönyvelve, egykoron azonban a társas élet fontos, sőt megkerülhetetlen kelléke volt. Gyerek- és fiatalkorom elképzelhetetlen kártya nélkül. Ha visszaidézem azokat az éveket, mintha mindenki mindenkor kártyázott volna. Kártyáztak a gyerekek, a felnőttek, az öregebbek. Ha vasárnaponként idegenben játszott a focicsapat, az utat – legyen az 20 perc vagy 2 óra – végigkártyázta a buszon ülők többsége. Ezek általában hetespartik voltak. De az ifjúsági klubban eltöltött időnk egy jó része is a kártyáról szólt – olykor késő éjszakáig. Mint ahogy hatalmas kártyacsaták folytak a kocsmában, amelyet mi, fiatalok csak messziről és szótlanul nézhettünk. Hiszen ott csak az „öregek” kártyázhattak, és idegent nem engedtek be maguk közé. Sokszor még záróra után is folytatva a partit, amikor a kocsmárosnak járt a pinkapénz, vagyis minden kör végén a kártyaasztalra kitett perselybe (edénybe) dobott apró. Ilyenkor ferbliztek, s bár általában nem túl nagy tétben, de a falu itt-ott tudni vélte, hogy egy-egy hajnalig tartó ferbliparti során egész komoly összegek cseréltek gazdát. Nem véletlenül mondta Mikszáth, hogy a ferbli „a ragadozó állatok közé tartozik: gyorsan eszi a pénzt és az időt”.

Mindez ma játéknak tűnik. Ám a kártya a társadalmi életnek is fontos velejárója volt. Emlékszem, ha nagyapámat itt-ott meglátogatta valaki, mielőtt kirukkolt volna a látogatás valódi témájával, játszottak néhány kártyapartit. Sőt mi több, nagyapám generációja olykor még a leánykérést is kártyával kezdte. Elmentek a lányos házhoz, ott lejátszottak néhány partit, s csak utána kezdték a mondanivalójukat, a kártya része volt a koreográfiának.

Otthon a kocsmában ma komoly kártyapartik folynak. A ferbli már kiment a divatból, a fiatalok már nem is ismerik, így maradt az ártalmatlan hetesezés. Igaz, azok vérre mennek, és ha otthon vagyok, én is beülök a többiek közé. A múltkor, miután lejátszottunk néhány partit, mondom a kocsmárosnak, a Janinak, hogy milyen érdekes: gyerekkorunkban csak az öregek kártyáztak a kocsmában. Most pedig … Aztán egymásra néztünk és megállapítottuk, ez nem változott: most is az öregek kártyáznak. Hiszen mi lettünk azok.