Csonthéjasok metszése

Az őszibarack- és a kajszifáknál a metszést nem szabad elsietni. Az őszibarack egyéves vesszőit úgy metsszük vissza, hogy a termőveszsző alatt vagy közelében egy rövid ugarcsap is maradjon a jövő évi termés érdekében.

Az őszibarack- és a kajszifáknál a metszést nem szabad elsietni. Az őszibarack egyéves vesszőit úgy metsszük vissza, hogy a termőveszsző alatt vagy közelében egy rövid ugarcsap is maradjon a jövő évi termés érdekében. Ha az őszibarackot termőre metsszük, először a vázág csúcsán levő vezérvesszőt vágjuk vissza egyharmadára úgy, hogy a csúcsrügy külső állású legyen. Az erős vesszőket felváltva hosszabb termővesszőnek, illetve rövidebb ugarvesszőnek metsszük. Az ugarvesszők lehetőleg kifelé álljanak. A vékony termőnyársakat ne vágjuk vissza, ezek a termés kinevelése után leszáradnak. A túl sűrűn álló termővesszőket és a száraz, beteg, levéltetű szívása következtében görbe vesszőket tőből távolítsuk el. A kajszi metszése csak a termőrefordulás után, az 5–6 évben aktuális. Ekkor sem szabad azonban túlságosan beavatkozni a kialakult koronaformába, inkább csak ritkítani kell. A metszés idejére feltétlen ügyeljünk, ugyanis a kajszi gutaütését kiváltó baktériumos ágelhalást kockáztatjuk a rossz időpont megválasztásával. Akkor van a legkisebb esély a fertőződésre, ha pirosbimbós állapotában metszünk.

Az ősszel ültetett csemeték koronáját vágjuk vissza. Ez nem egyszerű feladat, mivel az első metszéssel határozzuk meg a fa koronájának formáját egész életére. Gyenge növekedésű alanyon álló oltványból alacsonytörzsű bokor-, termőkaros- vagy sövényfát neveljünk. Erős alanyon álló oltványt viszont ne kényszerítsünk törpenövekedésre, az ilyenekből közepes törzsű fákat célszerű nevelni. Megkezdhetjük a két évnél idősebb, de még nem termő fák koronájának kialakítását is. Teherbíró, nem túl sűrű, minden részben jól bevilágított koronát alakítsunk ki. A fiatal gyümölcsfáinknál előfordulhat, hogy a koronájuk normálisan növekszik, de törzsük nem vastagodik. A bajon köpülyözésnek nevezett eljárással segíthetünk: a törzs kérgét függőleges irányban éles késsel felhasítjuk. Az így keletkezett seb gyorsan gyógyul és a törzs vastagsága rohamosan növekszik.

Ha ősszel elmaradtunk a fák, cserjék ültetésével, folytassuk ezt a munkát egészen addig, amíg az ültetendő csemetéken ki nem pattannak az első rügyek. A nagyobb fáknak feltétlenül biztosítsunk támasztékot (lásd képünket). Ezt legalább 2–3 évig hagyjuk a fa körül, mert a hiányos gyökérzet még nem rögzíti a növényt a földben, és egy erősebb szél kidöntheti. (andrássy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?