Több millió euróval próbálták megzsarolni Michael Schumacher családját

Michael Schumacher

Több millió euróval próbálták megzsarolni Michael Schumacher egykori Forma-1-es autóversenyző családját, az ügyben két embert őrizetbe vettek - jelentette be a nyugat-németországi Wuppertal ügyészségének szóvivője hétfőn.

Az elkövetők azt állították a család alkalmazásában álló személyeknek, hogy a Schumacher család számára kínos adatok birtokában vannak, és több millió eurót követeltek azért, hogy az információkat ne hozzák nyilvánosságra. Az ügyészségi szóvivő szerint a zsarolók néhány fájlt el is küldtek a családnak bizonyítékként.

A nyomozóknak sikerült kideríteni, hogy a zsarolók Wuppertalból indították az akciót. Múlt szombaton őrizetbe is vették őket, egy 53 és egy 30 éves férfit, apát és fiát. Mindkettő egy másik bűncselekmény miatt próbaidőn van.

Schumacher 2013-ban szenvedett súlyos fejsérüléssel járó síbalesetet, ami véget vetett a pályafutásának, és azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, egészségi állapotáról nagyon keveset lehet tudni.

A család már korábban is zsarolás célpontja volt, a reutlingeni bíróság 2017-ben el is ítélt egy akkor 25 éves férfit, aki Schumacher feleségétől próbált meg pénzt kicsikarni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?