Plačková és férje ellen két héttel ezelőtt indítottak eljárást, mivel a gyanú szerint egy drogkereskedő bűnszervezethez tartoztak. A házaspár azonban nem szomorkodik, pénteken új házukban a Cico banddel buliztak.
Nagy ünnepség volt Plačková új házában – A Cico band játszott
A házaspárt két hete vette őrizetbe a NAKA, mivel a gyanú szerint egy drogkereskedéssel foglalkozó bűnbandához tartoztak. Plačkovát és férjét végül szabadon engedték, így szabadlábon védekezhetnek.
A híres pár úgy látszik fellélegzett, és nem szomorkodnak az ellenük indított eljárás miatt. Kismalacot, illetve méregdrága Dior étkészletet vásároltak, pénteken pedig a Cico banddel mulattak az új, annamajori (Miloslavov) házukban.
A Plus 1 deň információi szerint azért erre a zenekarra esett a választásuk, mivel ők Plačková édesanyjának kedvencei.
A mulatságról készült felvételeken pedig az anyuka is remekül érzi magát a két gyanúsított otthonában.
(br, pluska)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.