Ismét „bakizott” a védett patakban fürdőző képviselő

tabak

Romana Tabak is részt vett a tegnapi abortusztörvény elleni tüntetésen Pozsonyban. A képviselő azt is elmondta, hogyha a javaslatot elfogadják, akkor kilép az OĽANO-ból. De a szavazáskor más volt a véleménye…

Romana Tabak utoljára akkor borzolta a kedélyeket, mikor egy védett patakban fürdött, és erről a közösségi médiára feltöltött egy fotót.

A képviselő most az abortusztörvény miatt került a figyelem középpontjába. Ezzel kapcsolatban a közösségi médián azt írta: "Ha Záborská törvényét elfogadják, fontolóra veszem, hogy kilépek az OĽANO-ból".

Tabaková ezután tegnap a biztonságos és törvényes terhességmegszakítás mellett tüntetett Pozsonyban, de az internetezők hamar kiszúrták, hogy a képviselő paradox módon az első olvasatban támogatta a törvényt.  

A „Nem leszünk csendben” (Nebudeme ticho) mozgalom több más szlovákiai városban, Brünnben és Prágában is demonstárciót szervezett. Az abortusztörvényről a parlament soron következő ülésén döntenek.

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?