Hírességeket kezelnek a Motol kórházban, ahová Flašíkot szállították: 7 év óta egy titokzatos férfi is fekszik ott

Motol kórház

Fedor Flašík hosszú ideje küzd az életéért. A pozsonyi ružinovi kórházban már nem tudtak többet tenni érte, ezért Prágába, a Motol kórházba kellett szállítani. Ott évek óta fekszik egy olyan beteg, akiről senki nem tud semmit.

Fedor Flašík üzletember és médiamágus egészségi állapota nagyon súlyos. Mostanáig a ružinovi kórház aneszteziológiai osztályán feküdt, ahol mesterséges kómába kellett helyezni, miután állapota hirtelen rohamosan romlott. Többet azonban nem tudtak tenni érte, ezért szerda délután az orvosok javaslatára a prágai Motol kórházba szállították – számolt be a Topky.

Flašík rákkal küzd, amelyet 2010-ben diagnosztizáltak nála. Sajnos a súlyos betegség visszatért, és erőteljesebben. A dolgok egyáltalán nem állnak jól az ismert üzletember számára. Az ereport.sk napilap lehozta a család közleményét. „Fedor Flašíkot ma (szerdán) a ružinovi kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályán (ARO) testen kívüli keringésre kapcsolták, és egy szállítócsapat a Motol Egyetemi Kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás klinikájára szállította. Szlovákiában a kezelési lehetőségeket kimerítették, és az orvosok javaslatára a fent említett szakosodott osztályra szállították további kezelésre. Onkológiai diagnózisának kezelése mellett súlyos tüdőelégtelenséggel is küzd.”

ujszo

A Motol Egyetemi Kórház a Cseh Köztársaság legnagyobb egészségügyi intézménye és Európa egyik legnagyobbja, több mint 2000 ágyas kapacitásával. Ez egy nagy kórházi épületegyüttes Prága 5. kerületében. 1943-ban alapították, és több mint 6000 dolgozót foglalkoztat, köztük sok szlovákot.
 

Prominens betegek

A Motol kórházban számos ismert személyiséget kezeltek, köztük politikusokat, színészeket, énekeseket és közéleti személyiségeket. Márciusban például Miloš Zeman volt cseh elnök is ott került kórházba, akit vérrög okozta kritikus iszkémia miatt műtöttek meg. Zeman régóta fennálló egészségügyi problémákkal küzd, májzsugorral és cukorbetegségből eredő neuropátiával, ami korlátozza a mozgását.

ujszo

2023 májusában Jaroslav Bašta, a Cseh Köztársaság sikertelen elnökjelöltje került a Motol kórházban. Súlyos szövődmények léptek fel nála az onkológiai betegsége okán. A 75 éves volt nagykövet, a cseh ellenzéki SPD párt tagja a hónap elején hunyt el.

Bartoška

Jiří Bartoška színészt 2014-ben nyirokcsomórákkal kezelték kórházban. A kezelés sikeres volt, és a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója kilenc évig tünetmentes. Tavaly azonban ismét lecsapott rá az alattomos betegség, és Bartoška visszatért a kórházba. Egészségi állapotáról egyelőre nem kíván további információkat közölni.
 

Egy rejtélyes beteg

Egy ismeretlen férfi körülbelül hét éve fekszik a Motolban, műszerekre kötve. Nem tud beszélni, és nem világos, hogy egyáltalán ért-e csehül. Szellemileg egy egyéves gyermek szintjén van. A férfi 2016 júliusában került a kórházba súlyos állapotban, amely sürgős és igényes ellátást igényelt. Nem találtak nála semmilyen iratot, így senki sem ismeri a személyazonosságát. A rendőrség feltételezi, hogy külföldi lehet, akinek nincsenek csehországi kapcsolatai.

Az orvosok Adam Letenskýnek akarták nevezni a beteget; Adamnak a bibliai alak után, Letenskýnek pedig a hely után, ahol megtalálták. A legfelsőbb bíróság azonban tavaly úgy döntött, hogy a Motol kórháznak nincs joga új személyazonosságot adni a férfinak, mert már van neki, csak nem ismerik. Így a kezelés minden költségét a kórháznak kell állnia, amely többször is segítséget kért a cseh rendőrségtől és a belügyminisztériumtól, de eredménytelenül. A kórház vezetője szerint a diagnózis ellenére, amelyben a beteg szenved, még 30-40 évig élhet ebben az állapotban.

(Plus 7 dní)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?