Djokovicon viccelődnek a szlovák rendőrök

A szerb teniszező, Novak Djokovic ügye mellett a szlovák rendőrség sem mehetett el szó nélkül.

 

James Allsop elöljáró bíró vasárnap késő délután jelentette be, hogy a bevándorlási hatóságnál, majd a bíróság előtt történt meghallgatás nyomán a háromfős döntnöki testület egyhangúlag elutasította a 34 éves Djokovic – aki nem rendelkezik koronavírus elleni oltással – fellebbezését, melyet vízumának bevonása ellen nyújtott be – közölte az MTI.

Kapcsolódó cikkünk

A teniszező rendkívül csalódott a bíróság döntése miatt, amely szerint kitoloncolják Ausztráliából. A szerb teniszező azonban hozzátette, hogy tiszteletben fogja tartani a döntést - írja a BBC.

A szlovák rendőrség is reagált az ügyre, mégpedig egy „Elsőként tudjuk, ki tehet róla” című bejegyzéssel.

Nem Roger Federer vagy Rafael Nadal, de még csak nem is Bill Gates, akit ötödszörre is kivégeztek” – folytatták, majd hozzátették: „Ausztrália tehet róla, amely a közegészségügy szabályai szerint játszik, és tiszteletben tartja, hogy ezek a szabályok mindenkire vonatkoznak, függetlenül a pénztől, a hírnévtől és a befolyástól”.

A szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak” – zárták a rendőrök

Kapcsolódó cikkünk

(br, bbc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?