Bencés rálátás a határon túli magyarokra

Két kisbusszal érkeztek a győri iskola jelenlegi és volt diákjai Tóth István Konstantin igazgató és Barkó Gábor Ágoston tanár vezetésével Komáromba. A csoportot Andruskó Imre kalauzolta végig az SJG épületén. Mondandója nemcsak az iskolát érintette, hanem azon keresztül összefoglalta a (cseh)szlovákiai magyarság történetének megannyi fejezetét is. A győri iskolával való kapcsolatot is ő kezdeményezte annak idején. A 40-es években az SJG jogelődjének számító bencés gimnáziumban érettségizett öregdiákoknak szintén ki szokták osztani az „emlékmatúrákat”, s Andruskó fontosnak tartotta, hogy ezeket például épp a győri bencés iskola tanárai adják át nekik. 2014 után aztán folyamatossá váltak a látogatások, a győri tanárok, nem pedagógiai alkalmazottak és a diákok is több különböző csoportban keresték már fel Komáromot.

„Még kezdő tanárként is ezelőtt harmincvalahány évvel fontosnak tartottam, hogy a diákokkal átjöjjünk Szlovákia területére, hogy lássák, itt is vannak magyarok”

– boncolgatta lapunknak lényegre törően Tóth István Konstantin a látogatások mindenkori hátterét. Majd gyorsan elkezdte sorolni, merre jártak már ezeken a tájakon Kassától a Magas-Tátrán át egészen a Garam-völgyig – s nemcsak gépkocsival, hanem kerékpárral is. Most Komáromot követően Egyházgellét, Pozsonyt és Zoboralját is útba ejtik majd Szlovákián belül. A mostani nyolcnapos utat megelőzően Szarka László történész tartott nekik felkészítő előadást.

Ő és Barkó Gábor Ágoston is úgy látja, folyamatosan kell dolgozni azon, hogy a diákok feltérképezzék maguknak azt, hogyan is élnek a határon túli magyar közösségek. Folyamatosan kell dolgozni a tudás- és tapasztalathiány felszámolásán. „Esztergomban voltunk osztálykiránduláson a 2016-ban végzett osztályunkkal. Onnan átmentünk egy párkányi pizzériába vacsorázni, s az egyik diák megkérdezte a pultnál, hogy beszélnek-e magyarul. Odahívtam a gyereket, s bocsánatot kértem tanárként a pultosoktól” – mesélte Barkó Gábor Ágoston, aki egyben rendkívül fontosnak tartja, hogy kellő körültekintéssel közelítsenek a határon túli világok felé:

„Arra is tanítjuk a fiatalokat, hogy óvatosan kell a határon túli magyar politikába beleszólni, sőt, nem is nagyon szabadna az anyaországból. Mi nem itt élünk.”

Mint mondta, neki magának is vannak rokonai a Csallóközben, s tapasztalta, mit jelentett köreikben a politikai megosztottság az elmúlt években.

A hasonló tanulmányi utak már régóta szokássá váltak a győri gimnáziumban. Barkó Gábor Ágoston minderről kifejti, a nevelőmunka nagyon fontos része a Kárpát-medencei népek megértése is:

„Nagy hangsúlyt fektettünk a határon túli magyarságra, meg arra is, hogy a szlovákokat próbáljuk egy kicsit ilyen »mozgó kameraállásból«, a saját fejükkel megérteni – ahogyan a románokat és a környező népeket is. Tehát az a cél, hogy ne csak a magyar nemzeti identitást erősítsük. Arra is buzdítjuk a fiatalokat, hogy tessék szlovák, román, szerb, tehát Kárpát-medencei nyelveket tanulni.”

Az igazgató mindehhez azt is hozzáfűzte, többször jártak már szlovák nyelvterületen, és sosem tapasztaltak különösebb problémát. Hozzátette, a környező népek mindegyikének vannak sérelmei, azonban „ezeket félre kell tenni, mert addig örülnek a nagyhatalmak, amíg mi egymással veszekszünk.”