Phenjan Dél-Korea felé küldött figyelmeztetésnek szánta az utóbbi két hét rakétakilövéseit a KCNA észak-koreai hírügynökség hétfői bejelentése szerint.
Ballisztikus rakétákat lőtt ki Észak-Korea
A kommunista állam szócsövének számító KCNA részéről elmondták, a kilövések során egyebek között „amerikai és dél-koreai célpontok megsemmisítésére is képes” nukleáris fegyverek fellövését is tesztelték.
A fellövésekre - ahol nukleáris robbanófej-utánzatokat használtak – Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is ellátogatott, aki egyúttal jelezte: folytatják a teszteket.
A műveletekkel Phenjan választ kívánt adni Dél-Koreának az Egyesült Államokkal közös tengeri hadgyakorlatára, melyben egy amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó is részt vett.
A bejelentésre a dél-koreai elnöki hivatal részéről azt közölték, a Korea-félsziget és Északkelet-Ázsia biztonsági helyzete súlyosbodik, ezért Szöulnak „megfelelően fel kell készülnie”.
Phenjan közeléből legutóbb vasárnap lőttek ki két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát a Japán (Keleti)-tenger irányába. Egy kedden kilőtt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta – 2017 óta először – elhaladt a japán szigetvilág fölött.
Az ENSZ határozatai megtiltják Észak-Koreának a ballisztikus rakéták tesztjét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.